Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: pixabay

A XXI. Század Intézetnél stabil Fidesz-előny van, a 21 Kutatóközpontnál Tisza-vezetés felzárkózó Fidesszel

A 21 Kutatóközpont úgy látja, míg a XXI. Század Intézet szerint a Tisza Párt felett üvegplafon van.

A XXI. Század Intézet által november 29. és december 1. között végzett kutatását a Magyar Nemzet idézte. Az adatokból az látszik, hogy a Fidesz tovább tudott erősíteni a pozícióján (plusz egy százalékpontos javulás az október eleji méréshez képest), míg a Tisza rontott (mínusz egy százalékpont). Az intézet szerint az adatok alapján Magyar Péter pártja elérte a növekedési plafont, összegyűjtött minden korábbi ellenzéki protest szavazatot. Jelenleg az állás a politikailag aktívak bázisán: Fidesz 45, Tisza 40 százalék.

Ugyanakkor míg október elején azt mutatták a számok, hogy négypárti parlament alakulna, a mostani kutatás változást hozott ebben: a felmérés alapján hárompárti parlament lenne, míg a Mi Hazánk Mozgalom biztosan bejut (egy százalékpontot javítva október elejéhez képest, most nyolc százalékon áll), addig kiesne a kutyapárt (négy százalék). A DK szintén a parlamenti küszöb alatt (három százalék) van - olvasható.

A XXI. Század Intézet a kutatása kapcsán megjegyzi, hogy alig valamivel több mint négy hónap van hátra a választásokig. A lap idézi az intézet közleményét, amelyben az áll: „mozgalmas őszön vagyunk túl. Az október-november arról szólt, hogy a Fidesz sebességet váltott, megy előre és átvette a kezdeményezést. Ezt támasztják alá a bejelentett kormányzati programok (az Otthon Start Program, a háromgyermekes anyák szja-mentessége, a 14. havi nyugdíj, a vállalkozásokat segítő javaslatcsomag), és erről szól a diplomáciai nagyüzem is (Trump-Orbán-találkozó és a moszkvai látogatás), ahol a tét megint csak az embereket foglalkoztató nagy ügyek (a rezsicsökkentés megvédése és az ukrajnai béke) voltak”.

Az intézet szerint ezzel szemben a Tisza ősze a küszködésről és a megrekedésről szólt (adatszivárgási botrány, kiszivárgott gazdasági tervek), és a kutatás azt mutatja, hogy a jelöltállítás folyamata sem szolgált elrugaszkodási pontként: a Tisza saját magával, a szervezeti kérdéseivel foglalkozik, és adós marad a választópolgároknak szóló ajánlattal – olvasható a Magyar Nemzet online oldalán.

A teljes népesség körében 4, a pártot választani tudók között 7, a biztosan részt vevő pártválasztóknál 13 százalékpont a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt. Az októberi méréshez képest mindegyik szám a hibahatáron belüli mértékben változott, azonban mindhárom kategóriában csökkent a különbség a két nagy párt között a 21 Kutatóközpont felmérése szerint. Mint az adatokat közlő 24.hu cikkéből kiderül, a november 21. és 28. között végzett felmérése szerint a Tisza Párt 31, a Fidesz 27 százalékon áll a teljes népességben, a pártot választani tudók között pedig 47–40 az arány.

A kormánypárt támogatottsága csak kis mértékben ingadozott az elmúlt egy évben: 2025 júniusáig inkább csökkent (40-ről 37-re a pártot választani tudók körében), azóta nőtt valamelyest (37-ről vissza 40-re). A Tisza népszerűségében is minimális a változás április óta, a három egymást követő mérésben elért 48 százalék után most a választóközönség 47 százaléka támogatja a pártot.

A többi párt esetében sincs nagy ingadozás, az idősort tekintve viszont egyértelműbb a tendencia: fokozatosan csökkent az elmúlt egy évben a kispártokra voksolók aránya az összes viszonyítási alapon. A Mi Hazánk november végén 6 százalékon állt a pártot választani tudók és a biztos pártválasztók között is. A Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt az elmúlt hónapokban folyamatosan 2–3 százalék környéki támogatottságot tudhatott maga mögött, ez november végén is így volt: a teljes mintában 2, a pártot választani tudók között 3 százalékon álltak, igaz, a DK a részvételüket biztosra mondók körében most elérte a 4 százalékot.

A mérés eredményei a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátorának feltételezései mellett Tisza-győzelmet jelentenének egy fiktív, most vasárnapi választáson, ám a korábbiakhoz képest kisebb előnnyel.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×