Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
323.69
bux:
147244.1
2026. november 4. szerda Károly
Budapesten, a Hungexpón tartja 30. kongresszusát a FIDESZ-KDNP. Forrás: Infostart
Nyitókép: Forrás: Infostart

Elhalasztják a Fidesz tisztújító kongresszusát

Kósa Lajos válaszolt az ezzel kapcsolatos megkeresésre. Pár hete még úgy tűnt, november 22-én elnököt választ a nagyobbik kormánypárt, de erre ebben a parlamenti ciklusban már bizonyosan nem kerül sor.

2023 novemberében két évre választották meg a nagyobbik kormánypárt vezetését, idén októberben pedig még úgy volt, hogy november 22-én a tagság újra összesereglik, hogy megválasszák a Fidesz vezérkarát a következő két évre, ám ez, mint a hvg.hu utánajárt, egyelőre tolódik.

A portál megkereste a pártelnököt és a négy alelnököt is, hogy mik az ezzel kapcsolatos tervek, végül Kósa Lajos alelnök válaszolt a lap érdeklődő kérdéseire, ő tisztázta, hogy nem lesz most szombaton tisztújító kongresszus, csak a 2026-os országgyűlési választások után, így az az eredeti elhatározás is sérül, hogy „két év, plusz-mínusz 50 nap” a következő kongresszus.

Született egyébként erre idő közben egy új szabály is, amely szerint már a mindenkori parlamenti választások lezajlásának határnapjától számított 180 napon belüli időpontra kell összehívni a kongresszust, vagyis legkésőbb 2026 őszén.

A közlés szerint tehát még az elnöki ciklus időtartama is hosszabbodik, méghozzá 4 és fél évre, túl azon, hogy a mostani is lehet, hogy 3 év hosszú lesz.

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×