Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
325.62
bux:
143537.62
2026. november 6. péntek Lénárd
Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a Keleti pályaudvaron 2024. szeptember 16-án. A társaság vezetője elmondta: az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolsági buszközlekedés az országban. Egyetlen kivétel az Esztergom-Komárom vonal, amit átadtak a katasztrófavédelemnek, mert az része a védműveknek. A szakaszon vonatpótló buszok közlekednek.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Iszonyatosan berúgott a vasutas, ezért állt egész délután a vonatközlekedés Vác felé

Súlyos fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben a Budapest–Vác–Szob vonalon az, hogy a gödi állomáson a forgalmi szolgálattevő rosszullétre hivatkozva nem tudta ellátni a feladatát. Mint később kiderült, a rosszullétet súlyos fokú ittasság okozta, ami azonnali hatósági és munkaügyi intézkedéseket vont maga után.

A MÁV tájékoztatása szerint Göd állomáson délután 4 óráig szünetelt a vasúti közlekedés, ami miatt az utazóknak hosszabb menetidőre, esetenként kimaradó vagy rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra kellett számítaniuk.

A Z70-es vonatok csak Vác és Szob között közlekedtek. Az S70-es járatok a Nyugati pályaudvar és Dunakeszi között közlekedtek.

Pótlóbuszokkal próbálták elszállítani az utasokat.

Az első hírek szerint egy forgalmi szolgálattevő állítólagos rosszulléte miatt történt a leállás, de aztán kiderült, hogy nagyon leitta magát.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója Facebook-oldalán tájékoztatott az esemény hátteréről és a megtett intézkedésekről.

A vezérigazgató bejegyzése szerint

súlyos fokú ittasság okozta a vasutas szolgálatképtelenségét.

Az eset miatt a MÁV értesítette a hatóságokat, a rendőrség pedig foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vádjával állította elő az érintettet.

Hegy Zsolt utasítására a vasutast azonnali hatállyal felfüggesztették állásából. „A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie” – hangsúlyozta a vezérigazgató, elnézést kérve minden utastól a történtekért.

A hellogod.hu, olvasókra hivatkozva, azt írja, hogy a rendőrség mellett mentők is érkeztek a helyszínre.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Azért nem sűrűn fordul elő olyan pániknap az amerikai tőzsdéken, mint amilyen tegnap volt. Nem is nagyon vagyunk ehhez hozzászokva az elmúlt évek szinte töretlen tőkepiaci emelkedésében. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó sztorikat, a félvezető gyártókat, az adatközpont üzemeltetőket brutálisan büntette a piac, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy széles piaci esés volt. Most adódik a kérdés, hogy az ilyen pánikhelyzetek a legjobb vételi lehetőséget adják-e, és most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére, vagy csak most kezdődik az igazi zuhanás. Megnéztük az elmúlt húsz év tőzsdei adatait, hogy mi történt a nagy tőzsdei pánikokat követő napokban, hetekben és hónapokban, mekkora profitot lehetett elérni, vagy éppen mekkora veszteségeket kellett átmenetileg elviselniük a befektetőknek. Van néhány igencsak meglepő számunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×