Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, kiszáradt a Szalajka-patak felső szakasza Szilvásváradon, és vele együtt a Fátyol-vízesés, Magyarország egyik leglátogatottabb természeti látványossága.

„Az elmúlt jó pár év csapadékhiánya az, amit a tó vízszintjében, a patak időszakos felbukkanásában és eltűnésében lehet tapasztalni. Ennek a klímaváltozási folyamatnak az a következménye, hogy a csapadék abszolút kiszámíthatatlan, mind az eloszlását, mind pedig a mértékét illetően” – mondta az InfoRádióban Bartha Attila, a Bükki Nemzeti Park Nyugat-Bükki Tájegységének vezetője.

Az eddig megszokott, 950-1000 milliméteres csapadékmennyiségnek csak a töredéke hullik le, és általában az is intenzív formában, így nincs lehetősége beszivárogni a talajba, a vízgyűjtő rendszerekbe, és a Bükk-hegységen kívül jelenik meg a patakokban – magyarázta a szakértő.

Az esetleges emberi beavatkozás kapcsán Bartha Attila elmondta,

vannak különböző „esőcsiholó” eljárások, amikkel csapadékot lehet előidézni egy terület felett, azonban ebben az esetben az az eső máshonnan hiányozna, így ezek nem jelentenek megoldást.

Hangsúlyozta, az ilyen módszerek mind a természeti folyamatok ellen hatnak, és még ha van is látszólagos hatása a dolognak, azért hosszú távon az ember nem tudja a természet működését érdemben befolyásolni.

Vannak viszont lehetőségek arra, hogy valamilyen formában megpróbálják a szakemberek visszatartani a vizeket, lassítani a felszínre jutó vizek elfolyását – tette hozzá a Bükki Nemzeti Park Nyugat-Bükki Tájegységének vezetője. Ezek közül a legegyszerűbb és a természethez leginkább közel álló módszer az erdővel borítottság növelése. Mint mondta,

„valójában az erdő az, ami meg tudja kötni a vizet, és azok a próbálkozások, amik megkísérlik visszatartani az erdőkből kijutó mennyiséget, csak látszattevékenységek”.

Egy víztározó vízfelületéről például lényegesen nagyobb mértékű a párolgás, mint egy patakból, így pedig drasztikusan csökken az a vízmennyiség, ami egyébként az erdőben maradt volna – hangsúlyozta a szakember. Emellett ezek a vízgyűjtők jellemzően az erdőterületen kívül, és csak kis arányban azon belül tartják vissza a vizet. Ráadásul ezeket nem is szerencsés erdőn belül létrehozni, mert viszonylag nagy felületűek és megbontják az élővilág harmóniáját – húzta alá.

Bartha Attila szerint azonban vannak egyéb módszerei is az erdőn belüli vízvisszatartásnak, például a kisebb-nagyobb vízfolyásokban létre lehet hozni kövekből és botokból lassító gátakat, amikkel csökkenteni lehet az elfolyó víz sebességét és mennyiségét, ezáltal nagyobb mennyiségű vizet lehet az erdőben tartani, ami nagyon jót tesz az élő- és élettelen világnak. Elismerte, ezzel csak viszonylag kis mértékben tartható vissza a víz, azonban ha sok helyen sikerül alkalmazni a módszert, annak hatása összeadódik és így nagyobb mennyiség tud beszivárogni a talajba, nedvességgel látva el azt.