Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash.com

Súlyos felsővezetéki hiba a MÁV-nál, rengeteg busznak kellett forgalomba állnia

Szolnokon súlyos és váratlan felsővezetéki hiba akadályozta a közlekedést, emiatt a Szolnok és Budapest között utazókat egy szakaszon a hiba elhárításáig pótlóbuszokkal szállította a MÁV-csoport. A probléma érinti a budapesti ünnepségekre érkező vagy onnan távozó utasokat is. A forgalom már újraindult, de estig késések lesznek.

Közleményük szerint a rendkívüli helyzetben ezúttal is a januárban megalakított Országos Haváriaközpont munkatársai koordinálják a munkát.

A fővárosi ünnepi rendezvényekre tartó vagy onnan hazafelé utazó családok érdekében jelentős mértékű, a hétköznapi forgalom idején érvényes kapacitásokat szabadítottak fel és állítottak szolgálatba a haváriában érintett vonalon – közölte a MÁV.

Frissítés: 16:20-kor újraindult a vasúti forgalom Szolnoknál, így az utasoknak már nem kell pótlóbuszokra átszállniuk, hogy úticéljukat elérjék. Ugyanakkor

az esti órákig még hosszabb menetidőkre, esetenként 15-25 perces késésekre, valamint rövidebb útvonalon közlekedő járatokra kell számítani,

hiszen a menetrendszerű közlekedés csak fokozatosan tud helyreállni. Az Országos Haváriaközpont a hibaelhárítás időszaka alatt összesen 25 buszt állított szolgálatba, hogy a budapesti ünnepi eseményekre igyekvő és onnan hazatérő családok számára minél gyorsabb továbbutazást tudjanak biztosítani.

Részletes és frissülő információk itt olvashatók.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×