Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Gemenc Zrt.

Ha ilyen szabadidős tervei voltak a hétvégére, felejtse el!

Tilos vízitúrákat indítani és leáll az erdei vasút a Gemencen a dunai árhullám miatt - közölte a Gemenc Zrt.

A várhatóan hosszan elnyúló árhullám miatt víz alá kerül a gemenci erdő jelentős része. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Gemenc Zrt. rendelkezései alapján az erdő egész területén megtiltották a csoportos és egyéni vízitúrákat.

Tájékoztatásuk szerint elmarad a szombatra az erdőgazdaság pörbölyi Ökoturisztikai Központja által meghirdetett kenutúra és a nemzeti park előre bejelentkezett csoportjai számára szervezett vízitúra, az ár elvonulásáig az Ökoturisztikai Központban szüneteltetik a túrahajó-kölcsönzést is. A tiltást azért vezették be, mert a dunai mellékágakon az erős áramlás és a nagy mennyiségű uszadékfa jelentősen veszélyeztetik a vízen tartózkodókat, valamint a menekülő vadállományt.

Közölték azt is, hogy az erdőgazdaság a kirándulók és az infrastruktúra védelmében péntektől szünetelteti a vonatközlekedést az erdei vasúton. A vadállomány még nincs veszélyben, de a szakemberek megkezdték a vadmentő dombok feltöltését takarmánnyal.

A magas vízállás és az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt a gemenci erdei utak és a kijelölt túraútvonalak egyes szakaszai is járhatatlanná váltak. Jelenleg megközelíthetetlen a "pörbölyi titán", Magyarország legnagyobb, 12 méteres törzskerületű fája, és nem lehet használni az Országos Kékkör Lassi-Pörböly-Baja-Dunafürdő közötti szakaszát sem.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×