Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
fotó: Frissmédia
Nyitókép: Frissmédia

Egymással szembe ment két vonat Hodász közelében

Az eset hétfő reggel 7 óra után történt.

A balesetközeli helyzetet az egyik mozdonyvezető figyelmetlensége okozhatta a hodászi vasútállomás közelében - vélekedik beszámolójában a Frissmédia.

Az egyik szerelvény a piros jelzés ellenére hajthatott át a váltón, ami ezt követően meghibásodott. A két szerelvény azonos sínpárra került. Míg a Mátészalka felől közlekedő "kispiros" indult az állomásról, ugyanazon a vágányon Debrecen felől érkezett a másik, jóval nagyobb szerelvény.

A lap úgy tudja, hogy

a vonatokon 30-40 ember utazott,

őket a katasztrófavédelem emberei segítették le a szerelvényekről és vonatpótló buszokhoz kísérték őket. A baleset körülményeit a MÁV és a rendőrség is vizsgálja.

Leforrázták

A portál emlékeztet arra, hogy nyáron szintén a hodászi vasútállomáson egy BZMOT motorvonat hűtőrendszere hibásodott meg, melynek következtében több utas égési sérüléseket szenvedett. Akkor arról írtunk, hogy a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint a költségmegvonás és a karbantartás hiánya vezethetett a balesethez.

"Elég szomorú, hogy bekövetkezhetett egy ilyen baleset" – mondta az InfoRádióban Meleg János. Mindez szerinte visszavezethető arra, hogy jelentős költségmegvonások vannak.

"Ez már azt jelenti, hogy ezen a szakaszon az utasok biztonsága súlyos kivetni valót hagy maga után"
– jelentette ki a szakszervezeti elnök.

(Címlapfotónk a Frissmédia felvétele.)

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×