Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nagy István agrárminiszter beszél a magyar ebfajták génmegőrzését szolgáló kutatás genetikai eredményeiről szóló sajtótájékoztatón az Agrárminisztériumban 2023. április 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az agrárminiszter töltőállomáson járt

A kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Halmajon az M30 piac és elektromos töltőállomás átadásán.

Nagy István úgy fogalmazott, az átadott piac egy gazdaságfejlesztési központ is, amely a helyi gazdaságot is erősíti. Hozzátette: a hazai földben megtermelt helyi termékek értékesítése hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, az élhető, fenntartható vidéki élethez.

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott, folyamatosan dolgoznak a helyi gazdaság fejlesztésén, és az M30-as autópálya megépítését az elmúlt időszak egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztésének nevezte.

Tóth József (Fidesz-KDNP), Halmaj polgármestere elmondta, az utóbbi négy évben a Vidékfejlesztési program támogatásával többek között megújult a község közétkeztetést biztosító konyhája és a fogászati rendelő is.

Az M30 termelői piac és elektromos töltőállomás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban mintegy 108 millió forintos európai uniós és hazai forrásból valósult meg, a beruházás kivitelezője pedig a Mónusz Kft. volt - ismertette a polgármester.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×