Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: police.hu

Újabb részletek a titkos budapesti illegális gyorsulási versenyekről

Az Árpád hídi tragédia után a rendőrség hajtóvadászatot indított.

Ahogy az Infostart is beszámolt róla, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az Auchan Magyarország Kft. összefogásának eredményeképpen augusztus végére lényegében megszűntek az illegális versenyek a vármegye legkedveltebb „versenypályáin”, a fóti és a dunakeszi Auchan környékén.

Czene-Joó Ádám, a Dunakeszi Rendőrkapitányság közlekedésrendészetének hadnagya a részletekről is beszélt a kozlekedesbiztonsag.kti.hu oldalnak. Mint kiderült, a rendőrségnek már muszáj volt lépnie, mert a nyár elején és közepén a korábban 10-20 résztvevővel tartott gyorsulási és driftelési versenyeken már 200-300-an, olykor 500 autó is megjelent, és előfordult, hogy ezren is körbeállták a „pályát”. Egyre nagyobb volt a kockázata annak, hogy egy elszabadult autó esetleg a nézők közé hajt és tömegszerencsétlenséget okoz.

Bár a rendőrség dolgát megnehezítette, hogy a korábban a közösségi médiában meghirdetett versenyeket – elkerülendő, hogy a járőrök idejekorán véget vethessenek a rendezvénynek – egyre konspiráltabban kezdték szervezni, és nőtt a spontán versenyek száma, a várt eredmény nem maradt el.

Az Auchan a nyitvatartási időn kívül behajtási tilalmat vezetett be a parkolóiba, ezzel a rendőrség számára lehetőséget teremtett arra, hogy fellépjen az este és éjszaka ott összegyűlt versenyzőkkel és szurkolóikkal szemben. Ugyanis az illegális megmérettetéseket jellemzően a hétvégéken és este kilenc óra után tartották.

Júliusban a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dunakeszi Rendőrkapitányság több akciót is tartott az Auchan parkolóiban és azok környékén. Több mint 70 embert bírságoltak meg a helyszínen vagy jelentettek fel különböző szabálysértésekért. Ők összesen mintegy másfél millió forint büntetést kaptak. 12 autó forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, miután látszott rajtuk, hogy jelentős átalakításon estek át, aminek viszont semmi nyoma nem volt a forgalmiban.

Augusztus végére az illegális versenyek lényegében megszűntek Pest Vármegyében, miután a fokozott rendőri ellenőrzések mellett 30 km/órás sebességkorlátozást előíró táblákat helyeztek ki a korábbi illegális versenypályákon és a sebes haladást megakadályozó forgalomcsökkentő bordákat telepítettek.

Az illegális versenyek résztvevői kezdetben az M0-ás mentén egyre délebbre vonultak, de miután már szinte mindenütt zárt kapukat és fekvőrendőröket találtak, az események lassan elmaradoztak és a rendőrség közlése szerint mára megszűntek.

A rendőrség abban bízik, hogy az Auchan példája ragadós lesz, és más nagy parkolóval és versengésre alkalmas úthálózattal rendelkező kereskedők és vállalkozások is segítenek majd megálljt parancsolni az illegális versenyeknek.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×