Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Budapest Airport

Megvan, mikor jön a nagy könnyítés Ferihegyen

Több európai reptéren is elkezdték már megszüntetni a repülőkre felvihető folyadékokra vonatkozó korlátozást. A Budapest Airport most azt ígéri, hogy a legújabb CT-berendezésekkel az egyes terminálon fogják enyhíteni majd először a jelenlegi folyadékkorlátozást.

A közelmúltban többek között a Milánó-Linatei repülőtér, a Róma-Fiumicino nemzetközi repülőtér és a London-City repülőtér is bejelentette, hogy feloldják a fedélzetre felvitt csomagokban lévő folyadékra eddig vonatkozó szigorú korlátozásokat. Ugyanakkor 2023 végén, illetve 2024 elején hasonló lépést tervez a Madrid-Barajasi repülőtér is.

Hamarosan pedig a ferihegyi Budapest Airport, azaz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasai is megszabadulhatnak ettől az előírástól. A Budapest Airport által a 24.hu kérdésére adott válaszból ugyanis az derült ki, hogy már Ferihegyen is megkezdődött a folyadékkorlátozás felszámolása.

A BA közölte: a jelenleg használatos, a kézipoggyászokat átvilágító röntgenberendezések egyelőre nem teljesítik azokat a követelményeket, amelyek lehetővé tennék a nagyobb mennyiségű folyadék fedélzetre történő felvitelét. Ám a reptérüzemeltető korábban már tesztelt erre a technológiára alkalmas CT-berendezéseket, és használatukat az egyes terminál megnyitásával tervezi bevezetni.

A társaság még februárban azt írta, hogy a duplájára növelt és felújított egyes terminálnak legkésőbb 2025 nyarán meg kell nyitnia ahhoz, hogy a növekvő utasforgalom kezelését a megszokott magas minőségű szolgáltatásokkal ki tudja elégíteni a vállalat.

Ez alapján

Ferihegyen, akár már két év múlva, nagyobb mennyiségű folyadékkal is fel lehet majd szállni a gépekre, amennyiben azok az egyes terminálról indulnak.

Ezzel párhuzamosan a repülőtér-üzemeltető dolgozik az új technológia kettes terminálon történő bevezetésének szakmai tanulmányán is, amelynek eredményéről a későbbiekre ígértek tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×