Infostart.hu
eur:
355.75
usd:
308.09
bux:
0
2026. június 9. kedd Félix

Újabb támogatásról számolt be az agrárminiszter – a nap hírei

A görögkatolikus közösséggel, menekültekkel és szegényekkel is találkozott apostoli útja keretében Ferenc pápa, aki ezután fiatalokkal találkozott Budapesten. Elhunyt Vágó István. Az InfoRádió legfontosabb szerdai hírei.

Álmokról és célokról, közösségről, a mások szolgálatáról, valamint a csend és az ima fontosságáról beszélt Ferenc pápa a fiataloknak, akikkel a budapesti apostoli látogatás keretében találkozott a Papp László Budapest Sportarénában. A megjelent fiataloknak azt mondta, hogy senki sem veheti el a helyüket az egyház és a világ történetében, mert senki sem képes arra, amire csak a fiatalok, akiket a pápa barátainak nevezett. Ferenc pápa arról beszélt a fiataloknak, hogy az ember nem attól lesz nagy, ha mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy leereszkedik másokhoz, nem mások kárára, hanem mások szolgálatával. Ezt megelőzően reggel a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban tett magánlátogatást Ferenc pápa, utána a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban menekültekkel és szegényekkel találkozott. Onnan kerekesszékben érkezett a görögkatolikus közösség Istenszülő oltalma templomába, a Rózsák terére, ahol Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita fogadta. A közös imádkozás után a pápa az aranyszínű, görögkatolikus stólában áldotta meg a jelenlévőket.

Magyarország minden valódi menekültön segít – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Premier Christian Radio brit keresztény rádióadónak Ferenc pápa magyarországi látogatásával kapcsolatban. Az európai parlamenti képviselő az ukrajnai háborúról szólva kiemelte: keresztényként az a feladatunk, hogy segítsünk a bajbajutottakon és munkálkodjunk a békéért, ezért Magyarország az ukrajnai háború kitörésével kezdődően története legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre. Hidvéghi Balázs a szolidaritás bátorító jeleként értékelte Ferenc pápa újabb magyarországi látogatását. Rámutatott, hogy a katolikus egyházfő immár másodszor jár Magyarországon, ráadásul az elmúlt években az erdélyi magyar közösséggel is találkozott.

Újabb, a mezőgazdasági kisüzemeket segítő támogatásról döntött a napokban az Agrárminisztérium – mondta az agrárminiszter a 24. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztiválon. Nagy István hozzátette: ezzel együtt már több mint 80 milliárd forintot ítéltek meg mintegy 14 ezer kisüzemi gazdálkodónak. A mostani felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre, egy összegben nyújtott, átalány jellegű támogatásra adhatnak be támogatási kérelmet a kisméretű üzemmel rendelkező őstermelők és vállalkozások. A tárcavezető kiemelte, hogy a Közös Agrárpolitika Stratégia Tervben 5300 milliárd forint jut a magyar vidéknek.

Működésképtelenné vált az Ügyfélkapu a délutáni órákban. A szolgáltatás szombat délelőtt állt le teljesen: az oldalt betölteni sem lehetett, vagy ha igen, akkor csak egy hibaüzenet érkezett a szervertől. Azok az oldalak sem voltak elérhetőek, amelyekhez szükség lett volna a Központi Azonosítás Ügynök szolgáltatásra. Az Ügyfélkapu a kora estik órákban vált újra elérhetővé, a leállás okai egyelőre nem ismertek.

Hétfőtől a felére csökkennek több tízezer mikro- és kisvállalkozás energiadíjai. A korábbi bejelentésnek megfelelően májustól a lakossági piaci ár szintjére, 165 forintról 70 forintra csökken az egyetemes szolgáltatásban ellátott mikrovállalkozások sávhatár feletti áramára. Egy másik kormánydöntés alapján, szintén május elsejétől az MVM Csoport kevesebb mint felére csökkenti Váltó fix tarifáit a gázszolgáltatásban mintegy 14 ezer, az áramellátásban pedig 17 ezer nem lakossági ügyfele számára. Az árváltozásban érintetteket a napokban közvetlenül és postai úton is tájékoztatta az új feltételekről az MVM.

Az ukrajnai gabona fekete-tengeri exportjáról szóló megállapodás meghosszabbításáról és kiterjesztéséről egyeztetett hajnalban az ENSZ főtitkára és a török államfő. Az egyezséget 2022 júliusában írták alá Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ képviselői. António Guterres és Recep Tayyin Erdogan foglalkozott az Oroszország és az ENSZ-főtitkárság közti egyetértési megállapodással is, amely az orosz élelmiszeripari termékeket és a műtrágyát juttatná a világpiacra. A két vezető egyeztetett a szíriai, és a szudáni konfliktusról is.

Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki Temesváron. Az erdélyi magyar politikus 653 támogató szavazatot kapott a leadott 660 érvényes voksból. Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a kongresszusnak a bizalomért és a feladatért, majd jelezte, hogy folytatni fogja a sok éve elkezdett munkát.

Meghalt Vágó István televíziós műsorvezető, a Demokratikus Koalíció politikusa. A korábbi mérnök és külkereskedő 1975-től 1997-ig volt az MTV munkatársa, ahol népszerű vetélkedők, játékok, műsorok vezetése fűződött a nevéhez. Televíziós munkája mellett basszusgitáros, a Favágók együttes tagja volt. 2005-ig tagja és alelnöke volt a Tényeket Tisztelők Társaságának, 2006-tól pedig a Szkeptikus Társaság alapítója és elnöke. Politikai tevékenységet is folytatott és több könyve is megjelent. Számos egyéb szakmai elismerés mellett 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést, míg 2006-ban Prima-díjat kapott. Vágó István 73 éves volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: a küföldi nyaralást tervezők is örülhetnek a forint erősödésének

Elemző: a küföldi nyaralást tervezők is örülhetnek a forint erősödésének

Beke Károly szerint a következő időszakban leginkább azt lesz érdemes figyelni, meg tudja-e dönteni a négyéves csúcsot a magyar deviza. A Portfolio elemzője az InfoRádióban azt mondta, a befektetők többsége hitelesebb, piacbarátabb gazdaságpolitikára számít az új magyar kormánytól, az euróbevezetési terv őszi lehetséges bejelentése pedig újabb erősödési hullámot generálhat. Június végén hosszú idő után újra kamatcsökkentésről dönthet a Monetáris Tanács, az exportra termelő vállalatok azonban most kevésbé örülhetnek.

Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért

Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi jövedelmeibe és kiterjedt befektetési portfóliójába. A dokumentum szerint a tárcavezető több mint 237 millió forintnak megfelelő megtakarítással és jelentős értékpapír-állománnyal lépett hivatalba, miután feladta korábbi piaci pozícióit.
inforadio
ARÉNA
2026.06.09. kedd, 18:00
Grexa Liliana
országgyűlési képviselő, ukrán nemzetiségi szószóló
Nyugdíjreformot javasolnak Magyarországnak - Csapnivaló ötletekkel tetéznék a gondokat?

Nyugdíjreformot javasolnak Magyarországnak - Csapnivaló ötletekkel tetéznék a gondokat?

Az Európai Bizottság Magyarországról szóló legfrissebb országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósági kockázataira és a költségvetési egyensúly romló kilátásaira figyelmeztet. A dokumentum szerint a magas hiány és az emelkedő államadósság mellett különösen az idősödéssel összefüggő kiadások várható növekedése jelent komoly terhet: a nyugdíjrendszerre fordított kiadások GDP-arányosan a következő évtizedekben érdemben emelkedhetnek, miközben a bevételi oldal strukturális korlátokkal szembesül. A Bizottság előrejelzései alapján a jelenlegi pályán az államadósság is tovább nőhet, miközben a nyugdíjellátás szerkezeti problémái érdemi reformok nélkül erősödhetnek. Az anyag a nyugdíjrendszer számos problémáját körbejárja, a javaslatok azonban nem oldják meg azt a szegénységi csúszdát, amire az idősek rákerülnek. Sőt, a problémát még súlyosbítják is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×