Infostart.hu
eur:
353.37
usd:
305.43
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Fráter Imre/ Tápió-vidék

Egy rétihéja 4100 kilométert tett meg, hogy hazatérjen, majd azonnal "tojózni" kezdett

A madár március 25-én indult haza Nigériából, és már el is csábított egy tojót.

"Megérkezett Magyarországra Imre, a GPS jeladós hamvas rétihéja hím" – közölte Facebook-oldalán Fatér Imre, a Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület túravezetője.

Mint írta, a madár március 25-én indult haza Nigéria északi részéről. A légvonalban mérve több mint 4100 kilométeres távot egy hónap alatt tette meg, és hétfőn 16 óra 56 perckor landolt korábbi költőhelyén, a Tápió-vidéken. "Hatalmas teljesítmény ez egy törékeny ragadozómadártól, hiszen több veszélyes zónát is át kellett repülnie úgy, hogy közben tévedhetetlenül megérkezzen költőhelyére"– fogalmazott a túravezető.

A madarat "egy kis fogadó bizottsággal" várta: a szintén Afrikából megérkező, kék vércsék kisebb csapatával. Néhány távoli képet sikerült készítenie a hosszú utat megtett vándorról, ami csak dokumentációs értékű, de számára a viszontlátás öröme sokkal többet jelentett.

A madár mintegy fél órára eltűnt a túravezető szeme elől, de egyszer megállt az üde gyepen pihenni, tollászkodni, úgy húsz percre. Ezután egyre magasabban többször körberepülte szűkebb otthon-területét, légies könnyedséggel. Ennek eredményeképp egy öreg tojó csatlakozott hozzá.

"Azt gondoltam volna, hogy ennyi repülés után rápihen az udvarlásra. De nem, hanem

alig tíz perc alatt talán el is csábított egy szépséges tojót,

mert amikor este eljöttem a területről, még mindig együtt voltak" – zárta a bejegyzést Fatér Imre.

A rétihéja még 2021 nyarán kapott jeladót. A jelölés elsődleges célja az élőhelyek számukra megfelelő kezelése, védelme, annak érdekében, hogy jelenlegi alacsony számuk (50-100 pár) ne csökkenjen tovább.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×