Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
332.01
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Az oktatás fejlesztéséért, a pedagógusok megbecsüléséért szervezett, a Diákok a tanárokért Facebook-csoport által jegyzett demonstráció résztvevői Budapesten a Szent István téren 2022. szeptember 2-án.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Megegyeztek a pedagógusok a kormánnyal – de csak egy kérdésben

A Belügyminisztérium köznevelési államtitkára hivatalában fogadta a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, valamint a Nemzeti Pedagóguskar vezetőit. Azt, hogy miről beszélgettek, a PSZ elnöke mondta el az InfoRádióban.

Az egyeztetés semmi másról nem szólt, mint a kormány uniós vállalásaival kapcsolatos további megbeszélések ütemezéséről – jelentette ki Szabó Zsuzsa.

A szakszervezeti elnök elmondta, hogy az egyik kötelezettség szerint a kormánynak jogszabályban kell rögzítenie a pedagógusoknak tett ígéreteit. Illetve van még egy másik kötelezettsége is, amelynek részleteit egyelőre nem ismerik. Mindkettőről egyeztetni akar a kormány a pedagógusok képviselőivel, ezért rövidesen átadja a vállalásokkal kapcsolatos dokumentumokat, amelyeket az érdekképviseletek majd a tagságuk széles körű bevonásával véleményeznek. Ez az egyeztetés egészen áprilisig fog tartani – közölte a PSZ elnöke.

Szabó Zsuzsa elmondta, hogy a pedagógusok követeléseiről egyáltalán nem esett szó. Úgy látja, hogy az uniós vállalásokkal kapcsolatos egyeztetések, illetve a követelésekről folyó vita egyelőre még két, egymással párhuzamosan zajló folyamat. Ugyanakkor az uniónak tett vállalások nyilván érdemben fogják befolyásolni a sztrájktárgyalásokat is – tette hozzá a szakszervezeti vezető. De, hogy ezek pontosan mik, azt csak akkor tudjuk majd, ha megkaptuk véleményezésre a dokumentumokat – hangsúlyozta Szabó Zsuzsa.

Csaknem tizenkétezer tanár még mindig nem töltötte fel a portfólióját az Oktatási Hivatal rendszerébe, pedig ezt 2024-ig mindenkinek meg kell tennie, aki pedig nem minősítheti magát, azt el kell bocsátani. Szabó Zsuzsa hangsúlyozta: a szakszervezet határozottan kiáll amellett, hogy ezt a kötelezettséget oldja fel a kormány, mert amikor tizenhatezer pedagógus hiányzik a rendszerből, akkor a helyzetet tovább súlyosbítja azok elbocsátásával, akik nem hajlandók magukat minősíttetni. A PSZ vezetője reményét fejezte ki, hogy ebben a kérdésben lesz változás és az évek óta tartó érvelésük talán most meghallgatásra talál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×