Infostart.hu
eur:
353.94
usd:
305.87
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: YouTube/Tihanyi Bencés Apátság

Sikló helyett lépcső – nagy változás a Balaton ikonikus pontján

Sikló vitte volna fel a turistákat a tihanyi bencés apátsághoz egy 1971-es elképzelés szerint, ehelyett most a Mádl Ferenc térről induló lépcsősort átépítették, és az alján egy vízfüggöny szökőkutat is kialakítottak

A sikló ötletét 1971-ben egy értekezleten fogalmazták meg, a sikló a kikötőből indult volna. A Veszprémi Napló egykori tudósítása szerint a szakemberek arra keresték a választ, hogy szerintük hogy alakul Tihany idegenforgalma 30 év múlva, vagyis 2000 környékén. Még a 70-es évekre is napi 30 ezer fős turistaforgalommal számoltak a nyári hónapokban, ezért a közmű-, szolgáltatóhálózat-, valamint a strandfejlesztés mellett egy sikló kiépítését is megemlítették. A terv nem valósult meg, viszont megújult az apátsághoz vezető lépcsősor – írja a likebalaton.hu.

Tihany önkormányzatának beruházásában nemrég elkészült a Mádl Ferenc teret a Pisky sétánnyal összekötő lépcsősor, melynek alján egy vízfüggöny szökőkutat is kialakítottak.

A lépcsőfokok mellett pihenők vannak, vagyis felsétálás közben padokon üldögélve pihenhetjük ki magunkat. A lépcsőfokon lévő feliratok a bencésapátság történeténelmének fontos dátumait örökítik meg. Ráadásul innen a Belső-tóra tekintő panoráma is gyönyörű.

A tihanyi fejlesztéseknek köszönhetően megnyitotta kapuit az egykori apátsági magtár késő barokk műemlék épületében a „Tihany Anno” képekből építkező történeti kiállítás, és a hozzá kapcsolódó közösségi tér. Átadták a Mádl Ferenc teret és a Pünkösdi Ligetet is, ezzel a település fontos közösségi terei születtek újjá.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×