Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
312.19
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
A járási hivatal és kormányablak új épülete a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén az avatás napján, 2018. szeptember 6-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Nem várhatnak tovább azok, akiknek lejárt az okmányuk

2022. június 30-ig mindenkinek hosszabbítania kell.

Számos jogszabály veszíti hatályát január 1-jén a kedden megjelent Magyar Közlöny szerint – hívja fel a figyelmet a Napi.hu.

Egyebek mellett az 500/2020. (XI. 13.) kormányrendelet is, amely a veszélyhelyzet idején az okmányokra, továbbá az ügyintézésre vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szól. Ez alapján a veszélyhelyzet ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok, a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki vizsga érvényessége és a diákigazolványok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig lehettek érvényesek.

2022. január 1-jén viszont ez a kormányrendelet hatályát veszíti, de ez nem jelenti azt, hogy azok, akik nem hosszabbították meg eddig az okmányaikat, lejárt papírokkal járnak majd – teszik hozzá.

A 2021. december 17-én megjelent Magyar Közlönyben lévő törvénymódosítás ugyanis pontosan meghatározta, hogy a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is 2022. június 30-ig érvényes. Az új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni.

Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×