Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
331.56
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pxhere

Jön a magyar dinnye – de mikor és mennyi?

Kedvező időjárás esetén július közepén kerülhet a magyar dinnye a piacokra – nyilatkozta a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete elnöke.

Göcző Mátyás elmondta, korábban az oltott görögdinnyéket már április első napjaitól ki tudták ültetni, de erre tavaly és idén sem volt lehetőség. Májusban pedig nem ritkán 6-8 fokosak voltak a reggelek, ami további csúszást eredményezett.

A jelenlegi kilátások szerint azok, akik fólia alatt vagy növényházban termelnek, június 20-ától tudnak magyar dinnyét kínálni, de ez elenyésző mennyiséget jelent – jegyezte meg.

Magyarországon jelenleg 4000-4200 hektáron termesztik a görögdinnyét, ebből Békés megyében 1600-1800 hektáron.

A Békés megyei Medgyesegyházán termelő Göcző Mátyás a növények jelenlegi állapota alapján jó termésre számít, amely "a hazai igényeket maximálisan ki tudja elégíteni, és exportra is jut".

Mint mondta, tavaly 200-220 ezer tonna körüli termésmennyiségre számítottak, ami végül 170 ezer tonna körül alakult. Ennél idén többet szeretnének elérni, "a 200 ezer tonna közelében fogunk járni" – fogalmazott az egyesületi elnök.

A dinnye piaci áráról annyit mondott, hogy az a minőségtől és az országban lévő importárutól is függ. Azt azonban közölte, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen idén is egyeztetni fognak az áruházláncokkal, hogy azok részesítsék előnyben a hazai termést, és mire lesz magyar dinnye, vezessék ki az importot a raktáraikból.

Göcző Mátyás hangsúlyozta, a dinnye bekerülési költsége évről évre nő, idén is drágult a vetőmag, a műtrágya, a fólia, a csepegtető-szalag; és egyre nő a külföldi bérmunkások bére is. A koronavírus-járvány ellenére idén is tudtak külföldi bérmunkást fogadni a gazdák és a kertészetek, ezt az egyesületi elnök szerint segíteni is kell kormányzati intézkedésekkel, "különben nem lesz magyar áru a polcokon".

A Magyarországon termett görögdinnye mintegy kétharmada az exportpiacokra, főleg Lengyelországba, Csehországba és Szlovákiába kerül.

Az osztrák és német piacra az utóbbi években kevesebbet szállítanak, ott ugyanis nagyon erős a spanyol és olasz konkurencia.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×