15 °C
Szelepcsényi István segédmunkás (1932–1959) – Budapest, 1959. szeptember 8.
Portré
Szelepcsényi Istvánnak, a Magyar Ellenállási Mozgalom vezetőjének perével a hatalom azt kívánta demonstrálni, hogy „a tőkés osztályokat képviselő, fasiszta ellenforradalmárok” még évekkel 1956-os bukásuk után is szervezkednek a „munkáshatalom” ellen. Szelepcsényi származása és antikommunista megnyilvánulásai miatt a hatalom szemében tökéletesen alkalmasnak mutatkozott erre a szerepre.
1932-ben született Budapesten, apja a Magyar Nemzeti Bank pénzbeszedője volt. Az általános iskola után villanyszerelőnek tanult, egy ideig a Ganz-gyárban, majd a metróépítkezésen kapott munkát. Később a Fővárosi Villamosvasútnál, a János Kórházban és a komlói bányában dolgozott. 1953. decembertől 1955. novemberig sorkatonai szolgálatot teljesített. 1959. március 21-i letartóztatásakor a Kábel- és Sodronykötélgyárban volt segédmunkás. Megnősült, két gyereke született, de felesége 1956 közepén elhagyta.
Az ügyében készült vádirat szerint Szelepcsényi a „népi demokratikus államrend megátalkodott és elszánt ellensége”. A „megrögzött ellenforradalmár” állítólag már 1945-ben – 13 évesen! – részt vett a Fogaskerekű vasút elleni szabotázsakcióban (egy szerelvényt kisiklattak) és más akciókban. 1947-ben két év javító-nevelő munkára, 1950-ben három és fél év börtönre ítélték. Büntetését a ceglédi fiatalkorúak börtönében töltötte.
1956. október 23. és 27. között a János Kórházban segített a sebesültek ellátásában. Néhány társával 28-án jelentkeztek a Maros utcai csoportnál. Szelepcsényi a nagykovácsi nemzetőrparancsnok hívására a községi nemzetőrséghez csatlakozott, az ÁVH feloszlatása után ő irányította a Nagykovácsiban lakó államvédelmisek előállítását. Belépett a volt politikai foglyok szövetségébe is. Október 31-én Pilisvörösvárról fegyvereket, Adyligetről katonai rádiókat szereztek. November 7-én hazament, géppisztolyát leadta, egy pisztolyt és egy kézigránátgyutacsot azonban megtartott.
1957. január elején Magyar Ellenállási Mozgalom néven ellenállócsoportot szervezett, amelyhez júliusban csatlakozott a később vele együtt kivégzett Ács Lajos. Tervbe vették a Dimitrov-szobor és más kommunista emlékművek felrobbantását, de nem sikerült robbanószert szerezniük. 1958 márciusában sikertelenül próbáltak kapcsolatba lépni az USA követségével. Március 15-én kétszáz „Független, szabad Magyarországot, ki innen elnyomó szovjet hatalom” szövegű röplapot szórtak szét a fővárosban, majd Nyikita Hruscsov áprilisi látogatására időzítve – komoly kockázatot vállalva – újabb 450 röpcédulával tiltakoztak a kommunista diktatúra ellen. 1959 tavaszán a csoport egyik tagja jelentette fel.
1959. július 17-én a Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor őrnagy vezette tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, fegyver- és lőszerrejtegetés, robbanóanyaggal való visszaélés és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás címén halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Sömjén György őrnagy vezette különtanácsa 1959. szeptember 3-án helyben hagyta az ítéletet.
Szelepcsényi Istvánt Ács Lajossal együtt 1959. szeptember 8-án végezték ki a Budapesti Országos Börtön udvarán.
Források és irodalom
- Szelepcsényi István és társai pere Budapesti Katonai Bíróság 047/1959
- 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
- Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Idézet
Részlet Szelepcsényi István 1959. március 21-i rendőrségi jegyzőkönyvéből (1. oldal): „Rendszeresen hallgattam a nyugati rádió adásait, mely közvetlen a »forradalom« leverése után azt sugározta, hogy »nem felejtjük el a magyar ügyet«, az ENSZ tárgyalni fogja a »magyar kérdést«. Arra számítottam, hogy nem végleges állapot az, ami a »forradalom« után itt kialakult. [idézőjelek az eredetiben – Gy. S.] Én azon fáradoztam, hogy ne is legyen végleges ez az állapot. Saját elhatározásomból létrehoztam egy szervezetet abból a célból, hogy röpcédulázáson keresztül a tömeghangulatot a szovjet csapatok és a magyar kormány ellen hangoljuk. Erre a magatartásomra részben a nyugati rádió propagandája, másrészt az eddigi meghurcoltatásom késztetett.”
A kivégzése napján megjelenő Népszabadság híreiből – 1959. szeptember 8., csütörtök
A bányászokat ünnepelte az ország
(..) Az egyes szénmedencék központjaiban rendezett ünnepségeken több tízezres tömegek vettek részt, hallgatták meg a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjainak beszédét. (..)
A békés együttélésről
(..) Mi kommunisták hisszük — írja Hruscsov —, hogy végeredményben a kommunizmus eszméje az egész világon győzni fog; miként győzött hazánkban, Kínában és sok más államban. (..)
Reális lehetőség a háború kiküszöbölésére
(..)A föld lakosságának egyharmada él a szocialista országokban és ipari termelésük a világ ipari termelésének körülbelül egyharmada. Ezzel magyarázható az a vitathatatlan tény. hogy az utóbbi években csírájában sikerült elfojtani azokat a háborús tűzfészkekét, amelyek a világnak hol az egyik, hol a másik részén — a Közel-Keleten és Európában, a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában — jöttek létre. (..)
