eur:
394.38
usd:
371.56
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor
Nyitókép: Pixabay

Újabb segítő támogatásokról döntött a kormány

További 155 milliárd forintot kaphatnak beruházásokra a vállalkozások.

Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Karanténnapló című bejegyzésében a miniszter úgy fogalmazott: "a koronavírus az emberi egészségen (személyes érintettség) túl a gazdaságot is veszélyezteti". A munkahelyek megvédéséhez nem segélyek, hanem beruházások kellenek - szögezte le.

A forráselosztás

A közepes vállalkozások támogatására 50 milliárd forintból újabb pályázatot írnak ki. Azok a cégek kapnak maximum 280 millió forintos támogatást, amelyek vállalják, hogy beruházásuk nyomán senkit, egyetlen munkavállalót sem bocsátanak el. A támogatás az egész beruházás egyharmadát teheti ki - ismertette Szijjártó Péter. Az első ütemben 904 vállalat 424 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre, amivel 155 ezer munkahelyet mentettek meg.

Megemelik 20 milliárd forinttal, 70 milliárd forintra a nagyberuházási támogatási pályázat keretösszegét, 71 nagyvállalat így 206 milliárd forintnyi nagyberuházást tud végrehajtani, amivel összesen 60 ezer munkahelyet védenek meg.

Ötvenmilliárd forinttal, 75 milliárd forintra emelik az exportnövelés céljából külföldön végrehajtott magyar vállalati beruházások támogatását; ebben a konstrukcióban 91 vállalat 250 milliárd forintnyi beruházáshoz kért támogatást.

Emellett 35 milliárd forinttal, 60 milliárd forintra emelik a határon túli területeken végrehajtott magyar vállalati beruházások támogatási programját, 465 vállalat összesen 200 milliárd forintnyi határon túli beruházását fogják támogatni - közölte.

"Tehát 50+20+50+35=155 milliárd forintnyi újabb forrás munkahelyvédelemre és beruházások támogatására. Mert Magyarországnak s benne a magyar gazdaságnak működnie kell!" - írta bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

Karanténnaplójában jelezte azt is: ma van a karantén 3. napja, az első pozitív tesztje kedden reggel volt magyar idő szerint.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×