Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Bixabay.com

Megkezdődött a kora tavaszi madárnyüzsgés

A korán jött tavasznak köszönhetően egyre több vonuló madárfaj érkezik vissza a Kárpát-medencébe, a pár napra téliesre forduló idő a nagy testű fajoknak, például a gólyáknak nem okoz problémát.

A madárvonulásnak két fő csúcsa van: az őszi, ami a látványosabb, hiszen gyorsabban és nagyobb tömegben indulnak el az állatok, illetve a tavaszi időszak, amikor úgymond „visszaszivárognak” az élőhelyeikre a madarak – fogalmazott az InfoRádiónak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kaposvári csoportjának elnöke. Csapatokban jellemzően a seregélyek szoktak feltűnni március közepén.

És már a gólyák is érkeznek, amire egészen április közepéig lehet majd számítani, ebben pedig az időjárás alakulása játszik nagy szerepet. A enyhe tél és a nagyon korán meginduló tavasz ugyanis azt eredményezte, hogy a melegebb tájakon telelő madaraink két-három héttel korábban indultak útnak – tette hozzá Molnár Marcell.

A pár napra újból beköszöntött télies időjárás a nagytestű madaraknak alapvetően nem okoz problémát, de megfigyeléseik alapján a kisebb testűek is át tudták vészelni.

A víziszárnyasok, amelyek Magyarországon költenek, egyszerre érkezőben és távozóban is vannak – magyarázta a szakember. Hiszen míg a különféle récék és szárcsák most térnek haza, addig egyes északi, hazánkban telelő ludak épp elhagyni készülnek az országot, irányba véve a Skandináv-félszigetet, vagy éppen Lengyelországot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×