Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.65
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

A PIM igazgatója nem támogatná a világhírre vágyó magyar írókat – lapszemle

A Magyar Időkből lett Magyar Nemzet Boross Péter volt miniszterelnökkel közölt interjút. Demeter Szilárd a világhírre vágyó írók műveinek fordításába nem tenne közpénzt – nyilatkozta a Népszavának a PIM főigazgatója. Árpa- és zabvetőmagból is hiány lehet az idén – írja a Világgazdaság. A Magyar Nemzetnek Tállai András nyilatkozott. A Világgazdaság szerint az MNB a pénzügyi piac felügyeleti hatóságaként tavaly 384 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki. Megszűnik a DoQ nevű dokumentumfilm-csatorna – írja a Portfolio.

Mától Magyar Nemzet címmel jelenik meg a korábbi Magyar Idők. Az átnevezett lap első számában egy Boross Péter volt miniszterelnökkel készített interjú olvasható. A politikus üdvözölte a Magyar Nemzet újraindítását, mert úgy látja, jelentős szerepe lehet a szellemi öntisztulás folyamatában. Szerinte nyilvánvaló, hogy az európai parlamenti választások után változások lesznek, ám mértékük kérdéses. Arról is beszélt, hogy Magyarországon erős a kormány, nem tudnak vele mit kezdeni, ezért vetik be ellene a rengeteg uniós zaklatást.

A Népszava riportere a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával beszélgetett. Demeter Szilárd elmondta, hogy a világhírre vágyó írók műveinek fordításába nem tenne közpénzt. Hozzátette, hogy mindkét oldalról a szekértábor felszámolására kérik, mégis kvótázni szeretné a határon túli és belüli irodalom arányát.

A Világgazdaság arról ír, hogy árpa- és zabvetőmagból is hiány lehet az idén, mivel az eddigi adatok szerint tovább csökkent a tavaszi kalászosok termőterülete. A korábban 2500 hektár körüli vetőmagtermő terület mintegy felére esett, tavaly ráadásul gyenge volt a hektáronkénti átlagtermés. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a tavaszi kalászosok minősége is romlott.

A Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese nyilatkozott. Tállai András szerint az európai parlamenti választások közeledtével minden politikai szereplőnek érdemes a migrációról színt vallania. A magyar kormánynak ez ügyben egyszerű a dolga, az eddigi kormányzati intézkedések ugyanis kellően beszédesek – mondta. Tállai András megjegyezte, hogy a kormány a munka mellett a gyermeket nevelő szülőknek kilenc év alatt 2250 milliárd forintot juttat családi adókedvezmény címén.

A Világgazdaság arról számol be, hogy a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi piac felügyeleti hatóságaként tavaly 384 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki. A jegybank a lappal közölte, hogy 2018-ban a legnagyobb büntetés meghaladta a 90 millió forintot. A leggyakoribb jogsértés változatlanul a jogosulatlan betétgyűjtés és az engedély nélküli közvetítői tevékenység volt. Tavaly az MNB 16 büntetőfeljelentést tett a piacfelügyeleti eljárások kapcsán.

A Portfolio megírta, hogy 12 év után megszűnik a DoQ nevű magyar nyelvű dokumentumfilm-csatorna, amely március végével ki is kerül a Telekom és a UPC kínálatából. A csatorna tulajdonosa, Csüllög László, a Tematic Media Group terjesztési igazgatója elmondta, hogy a jelen piaci helyzet nem kedvez a DoQ további sugárzásának, így a műsorszolgáltatás március 31-én megszűnik.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×