eur:
394.24
usd:
369.64
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Sajátos versenyeket nyert meg Budapest - lapszemle

A települések közötti jövedelmi egyenlőtlenségekről írt a Népszava. Tuzson Bence szerint bizalmon alapuló közigazgatási rendszert akarnak kiépíteni - olvasható a Magyar Időkben. A Világgazdaság cikke szerint a budapestiek életkilátásai a legjobbak .

A Népszava szerint a települések közötti jövedelmi egyenlőtlenségek nagyobbak, mint a rendszerváltás előtt. A lap a KSH Demográfiai Kutatóintézetének gyűjteményére hivatkozva azt írja, hogy a 45 év alattiak menekülnek onnan, ahol nincs munka, és mindenhonnan a főváros a célpont. Budapesten kívül ma nincs az országban olyan térség, ahová többen költöztek be, mint ahányan otthagyták – számol be a Népszava.

A Magyar Idők riportere a közszolgáltatásokért felelős államtitkárral beszélt. Tuzson Bence a lapnak arról beszélt, hogy bizalmon alapuló közigazgatási rendszert szeretne kiépíteni a kormányzat Magyarországon, amelynek egyik vezérelve az, hogy ahol az államnak nem kell feltétlenül beavatkoznia, ott ne is tegye meg. A hivatal tevékenységében fontosak a gazdasági és a családbarát szempontok, valamint a kultúra megerősítése – mondta az államtitkár.

A Világgazdaság arról ír, hogy tavaly a budapestiek életkilátásai voltak a legjobbak, a nők egy évvel, a férfiak pedig két évvel hosszabb életre számíthattak, mint az országos átlag. A lap a Központi Statisztikai Hivatal kiadványa alapján azt is közli, hogy a fővárosiak átlagosan többet, havi több mint 6 ezer forintot fordítottak egészségügyi kiadásokra 2017-ben, mint a magyarországi háztartások, amelyek csak 4 és fél ezer forintot szántak erre.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×