Infostart.hu
eur:
361.65
usd:
315.45
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek misét celebrál pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén 2018. május 21-én.
Nyitókép: Mónus Márton

Erdő Péter: a másik felé fordulástól válik igazán széppé a karácsony

Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából.

A bíboros a távirati irodának arról beszélt: Isten megteremtette, fenntartja és kormányozza a világot, mivel azonban felette áll az időnek, számára mindez egyetlen nagy cselekedet. Miközben teremt, kormányoz is, egyszerre tartja fenn és alkotja a világot.

"Ha tehát létezünk, akkor a tervének is részei vagyunk."

Mindebből az is következik, hogy "senki sem ismerheti annyira minden rezdülésünket, gyöngeségeinket és vágyainkat, mint ő". "Isten színe előtt élünk, de ez az Isten végtelenül irgalmas." Karácsonykor ugyanis megmutatta, "nemcsak ismeri, hanem vállalja is sorsunkat" - mondta a bíboros.

Erdő Péter rámutatott: Isten küldhetett volna üzenetet, egy próféciát az emberiségnek, hogy érdemes kitartania, mert van örök élet, de nem érte be ennyivel. "Szolidaritást vállalt velünk, magára vette sorsunkat", és ezzel olyan közösség alakult ki Isten és ember között, amit az ember elképzelni sem tudott.

Ezt a találkozást ünnepeljük karácsonykor, és nem véletlen, hogy az emberek ilyenkor úgy érzik, meg kell ajándékozniuk egymást, hiszen

Isten emberré válása óta "azzal az örömmel fordulhatunk a másik ember felé, hogy benne is Jézus Krisztussal találkozunk".

Hozzátette: "ettől az örömtől, a másik felé fordulástól válik igazán széppé a karácsonyunk, ettől lesz Isten képe reális, erőteljes és közeli".

A bíboros szólt arról is, hogy az élővilág számtalan teremténye közül az ember az egyetlen, aki az "égre emeli tekintetét". Tudatosan reflektál helyzetére a világban, messzebbre néz közvetlen környezeténél és felismeri a mindenség alkotóját.

"Hatalmas méltóság ez, hiszen arra vagyunk meghívva, hogy párbeszédet folytassunk a Teremtővel, hogy keressük akaratát, az ő nagy játékának szabályait, és együttműködve vele gondot viseljünk a teremtett világra" - fogalmazott Erdő Péter.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×