eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Dublin, 2018. július 19.2018. július 12-én a dublini repülőtéren készített kép a Ryanair ír diszkont légitársaság egyik leszálló repülőgépéről. A Reuters értesülései szerint július 25-én és 26-án több mint 600 járatát törli az ír fapados légitársaság, mert alkalmazottai egy jelentős része sztrájkot kezdeményezett a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége miatt.  A hírügynökség szerint elsősorban belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők tervezik a sztrájkot, ami miatt a Ryanair elővigyázatosságból járatai 12 százalékát törölte a menetrendből. A lépés mintegy 50 ezer utast érint. (MTI/EPA)
Nyitókép: MTI/EPA

Jár a kártérítés akkor is, ha sztrájk miatt törlik a járatot

Magyarországon a Fővárosi Kormányhivatal V. Kerületi Hivatala dönti el, hogy rendkívüli oknak minősül-e a munkabeszüntetési akció.

A Ryanairnél pénteken tartják a légitársaság történetének legnagyobb sztrájkját, eddig több mint 400 járatot töröltek, köztük három budapestit is.

A diszkont légitársaság közölte, hogy vis maiornak tekinti a helyzetet és nem fizet kártérítést az utasoknak a járatok törlése miatt.

Állításuk szerint ugyanis nincs ráhatásuk arra, hogy mely járatokat tudják elindítani. Az utast azonban megilleti a kártérítés, de az eltérő álláspontok miatt akár bírósági eljárásig is juthat a felek közti vita.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében leszögezte: azt, hogy a sztrájk rendkívüli körülménynek minősül-e, a tagállami hatóságok eljárásuk során állapítják meg. Ennek kivizsgálását és elbírálását az utasok a járat indulása szerinti ország hatóságainál kezdeményezhetik.

Magyarországról induló járatnál a Fővárosi Kormányhivatal V. Kerületi Hivatala a kompetens.

A tárca arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar utasok a járattörlésekkel kapcsolatban felmerült költségeik megtérítése érdekében a minisztérium szervezetében működő Európai Fogyasztói Központhoz is fordulhatnak, amennyiben a Ryanair előzetesen nem rendezi panaszukat.

A légiutasok jogait a 261-es uniós rendelet szabályozza, amely előírja, hogy milyen esetekben illeti meg az utast kártérítés. A szabályok értelmében minden olyan utas kérheti a kártérítést, aki az unióból indul, vagy az unió területére érkezett, vagy az unió területén belül utazott, függetlenül attól, hogy a légitársaság az európai közösség valamely országában van bejegyezve, vagy sem.

Késés esetén akkor kérhető kártérítés, ha az utas a menetrendhez képest legalább 3 órával később száll le az érkező repülőtéren. Járattörlés esetén a légitársaságnak legkésőbb a járat indulása előtti 14. napon értesítenie kell az utast arról, hogy járatát törölték, és teljes jegyár-visszatérítést, illetve átfoglalást kell biztosítani. A jogszabályok értelmében

a járatot törlő légitársaságnak az utast nemcsak a saját hálózatán belül, hanem annak kérésére bármely légitársaság járatára át kell foglalnia.

A légitársaságok abban az esetben tagadhatják meg a kártérítés kifizetését, ha nem várt esemény következett be, és a fuvarozó bizonyítani tudja, hogy a járat törlését, illetve késését olyan rendkívüli körülmények okozták, melyeket észszerű intézkedésekkel nem lehetett volna elhárítani.

Ilyen esetnek minősül a többi közt:

  • a légiforgalmi szolgáltatási rendszerek által hozott döntés,
  • a politikai instabilitás,
  • a kedvezőtlen időjárási,
  • a biztonsági kockázat.

Nem minősül vis maiornak ugyanakkor a madárral ütközés (bird strike) és a repülőgép karbantartásakor észlelt, vagy a karbantartás hiányosságai által okozott műszaki problémák nagy része sem.

A kártérítés nem jár automatikusan, azt a légitársaságoktól az uniós panasztételi formanyomtatvány kitöltésével és elküldésével kell kérni.

Egyik esetben sem jár kártérítés akkor, ha a járat késése, vagy törlése miatt nem uniós országban az utas már kapott valamilyen kártérítést, segítséget, illetve átfoglalást. Ha az utazás több átszállással történt, de a végcél, vagy a kiinduló állomás az unió területén van, akkor a teljes útvonalra kérhető a kártérítés. Az ilyen utazások esetén azonban beutazásnál csak az unióban regisztrált légitársasággal szemben érvényesíthető a kártérítési igény.

Elindultak a fogyasztóvédelmi vizsgálatok

A fővárosi kormányhivatalnak 60 napja van, hogy feltárja a Ryanairnél és a WizzAirnél az elmúlt időszakban tapasztalt problémákat, illetve azt, hogy a szolgáltatások megfelelnek-e a fogyasztóvédelmi szabályoknak.Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár elmondta: a hatóság várja a légitársaságok válaszait a kiküldött kérdésekre, ezek határozzák meg a vizsgálat további menetét, és akár bírságot is kiszabhatnak velük szemben.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×