Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Az MMA új elnöke nem válik politikussá

Az MMA új elnöke nem válik politikussá

Főállásban a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként dolgozik majd, de továbbra is a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar művészeti vezetője lesz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vashegyi György. A karmester november 5-én váltja Fekete Györgyöt az elnöki székben.

Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmester, csembalóművész, a régizene kiemelkedő szakértője. A Magyar Művészeti Akadémiának 2013 óta levelező tagja, idén májustól pedig rendes tagja, azonban soha nem vett részt a testület elnökségének munkájában, így első feladatai között azt tartja fontosnak, hogy megismerkedjen az MMA működésével, és folytassa Fekete György munkáját a köztestület infrastruktúrájának felépítésében.

„Infrastruktúra nélkül egy ilyen komoly köztestület nem működhet”

– hangsúlyozta a kedden megválasztott új elnök. Szerinte a magyar művészeti és kulturális életnek feltétlenül szüksége van egy ilyen intézményre. „Az emberi élet a művészeti értékek által olyan kiteljesedést ér el, amely egész egyszerűen más minőségűvé teszi az emberi életet” – tette hozzá a karmester. Ezáltal az egész nemzet boldogabb, erősebb és sikeresebb lehet.

Vashegyi György bár rendkívüli megtiszteltetésnek tartja, hogy elnöknek választották, nem hisz abban, hogy ebben a pozícióban politikussá kellene válnia. Karmesterként is figyelt arra, hogy az együttesei környékén se legyen pártpolitikai elkötelezettség.

„Én karmester voltam, vagyok, és remélhetőleg az is fogok maradni.”

– tette hozzá.

Vashegyi György 7 pontban fogalmazta meg a Magyar Művészeti Akadémia feladatait. A művészeti nevelés segítése a közoktatásban, a közművelődésben a lehetőségek szélesítése, a támogatás és ösztöndíjrendszer bővítése kiegészítve a Nemzeti Kulturális Alap tevékenységét, a művészeti ismeretterjesztés támogatása a közmédiában, a kulturális örökség feltárása, archiválása és digitalizációja, a nemzetközi együttműködések erősítése, valamint a magyar kultúra egységének erősítése a határon átnyúlóan.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×