Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.87
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Adómentessé tennének több ösztöndíjat - lapszemle

Adómentessé tennének több ösztöndíjat - lapszemle

Megvalósulhat az univerzális influenzaoltás. Akár 120 millió forintért is elkelhet Rippl-Rónai József egyik, úgynevezett „kukoricás" képe.

A Magyar Nemzetben az olvasható, hogy megvalósulhat az univerzális influenzaoltás. A jelenlegi vakcinák a vírus felszíni fehérjéit célozzák, amelyek szinte egyik napról a másikra is átalakulhatnak, ezért minden évben újra be kell oltatni magunkat. Az Oxfordi Egyetem tudósai azonban most előálltak egy teljesen más elven működő oltóanyaggal, amitől nemcsak azt remélik, hogy az összes influenzavírus ellen hatásos lesz, hanem azt is, hogy több éven keresztül védelmet nyújt majd.

A Magyar Idők azt írja, hogy Rétvári Bence több ösztöndíj adómentességét kezdeményezi legújabb törvénymódosítási javaslatában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára 2018. január 1-től adómentessé tenné az első sikeres nyelvvizsgát és az első emelt szintű idegennyelvi érettségit is.

A Népszava szerint akár 120 millió forintért is elkelhet Rippl-Rónai József egyik, úgynevezett „kukoricás" képe a Virág Judit Galéria árverésén. A Piacsek bácsi a sárga szobában című alkotás az aukció egyik szenzációja. Becsértéke 80-100 millió forint, és az október 14-i árverésen 55 millió forintos kikiáltási árról indul. Ez a festő „kukoricás" stílusban megfestett legkorábbi képe, 1907-ben készült.

A Portfolio arról ír, hogy nyáron egymást érik a könnyűzenei fesztiválok és sorra dőlnek meg a látogatói rekordok, Magyarország tehát régiós fesztivál-nagyhatalom lett. A portál arra keresi a választ, hogy a szervezők hogyan látják az idei szezont és milyenek lesznek a jövő fesztiváljai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×