Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Baán László: így alakul át a közlekedés a Városligetben

Az év végéig eldőlhet, hogyan váltják ki a Kós Károly sétányt, amelyet lezárnak majd az autóforgalom elől a Liget Budapest projekt keretében - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Baán László. A Szépművészeti Múzeum felújításáról az intézmény igazgatója elmondta, 2018 őszétől ismét látogathatóak lesznek az állandó tárlatok és a teljesen megújult épület.

Az év végére lezárulhatnak a tárgyalások a Városliget és környéke közlekedési struktúrájának átalakításáról – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.

„Régi igény, hogy az M3-as autópályáról rázúduló autóforgalom elől le kellene zárni a Kós Károly sétányt. Ez egy cél, de a fővárossal kell egyeztetni, hogy ha lezárható, milyen új forgalmi rend kialakítását igényli a Városliget körül.”

A Kós Károly sétányt csak akkor zárják le, ha már az azt helyettesítő utak átalakítása, megépítése befejeződött, erről várhatóan az év végéig dönt a kormány - mondta Baán László.

„Vannak különböző változatok, már több terv is van az asztalon, ezeket kell optimalizálni, a legmegfelelőbbet kiválasztani.”

Baán László jelezte, a Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez tervezett Városligeti színház építését a megállapodás szerint csak akkor kezdik meg, ha az új forgalmi rend kialakult, vagyis a kivitelezés megkezdését későbbre halasztották. Az biztos, hogy

az 56-osok terén minimalizálni fogják az autóparkolási lehetőséget

– mondta a miniszteri biztos.

„Napi másfél-kétezer autó parkol a Ligetben, ez nonszensz terhelés. Ma még ingyenes az egyik legértékesebb közparkunkban a parkolás, amelyet felszíni parkolóként használunk. Óriási terület, amit vissza tudunk nyerni. A vállalt zöldfelület biztosítása leginkább a lebetonozott területek egy részének visszaadásával történik. Mélygarázsokba tereljük ezt a forgalmat. A zuglói önkormányzat döntése alapján nyártól fizetős lesz végre a parkolás a Ligetben, így meg fog szűnni, hogy napokig-hetekig ingyen lehet az autókat tárolni.”

A közlekedésszervezés átalakítására külön források állnak majd rendelkezésre, ennek lebonyolítása a főváros kompetenciája – mondta el Baán László.

Lesz elég látnivaló

A Szépművészeti Múzeum igazgatója elmondta, az intézmény felújítása az év végére fejeződik be, 2018 őszétől ismét látogathatóak lesznek az állandó tárlatok és a teljesen megújult épület.

„2017 vége az építkezés befejeződésének dátuma, ez tartható. Az átadástól szükség van hét-nyolc, de akár kilenc hónapra is, hogy a felújított tereket újra tudjuk rendezni.

2018 októberében tudunk új állandó kiállítással megnyitni.”

A megújult épület és az állandó kiállítások önmagában elég látnivaló lesz a nyitáskor, 2019-től aztán kezdődik a nagy időszaki kiállítások sora.

„Helyreáll a rend, a Szépművészeti Múzeum minden évben legalább egy nagy, európai rangú kiállítást rendez a megújult falak között.”

Baán László azt is elárulta, az egyszerű kis büfé helyett izgalmas, látványkonyhás étterem várja majd a látogatókat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Sosem látott felvételeken a NATO egyik legmerészebb akciója – Így menekült meg a vesztésre álló Ukrajna?

Jens Stoltenberg tíz évig állt a világ legnagyobb védelmi szövetsége, a NATO élén, a hidegháború utáni legnehezebb időszakban vezetve a szervezetet. Az ukrajnai háború második évében ért volna véget a mandátuma, de mivel utódjában nem sikerült megegyezni, még egy évet elvállalt. Utolsó főtitkári évében minden fontos helyszínre egy dokumentumfilmes kamerája követte, így most mi is betekintést nyerhetünk abba, hogyan zajlik egy NATO-főtitkár munkája, amely a világ egyik legösszetettebb diplomáciai feladatát jelenti, és hogyan próbálta meg Stoltenberg rávenni a szövetségeseket a vesztes helyzetbe került Ukrajna támogatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×