Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Több kerület is befogadná a vidámparkot - lapszemle

A Magyar Nemzet arról ír, csaknem a felére csökkent a biciklilopások száma az elmúlt négy évben, amióta egyre elterjedtebb a Bike Safe kerékpárjelölő és -nyilvántartásba vevő program. A Magyar Idők arról ír, több mint tíz évvel azután, hogy az első tesztprogramok elindultak, végre országos szintű vastagbélszűrés kezdődhet 2018 közepén.

A Magyar Nemzet arról ír, csaknem a felére csökkent a biciklilopások száma az elmúlt négy évben, amióta egyre elterjedtebb a Bike Safe kerékpárjelölő és -nyilvántartásba vevő program. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint míg 2013-ban jóval több, mint 12 ezer kerékpárlopást tartottak nyilván, addig 2016 októberére a lezárt eljárások nyomán ez a szám 6500 körülire csökkent.

A Magyar Idők cikke szerint, több kerület is szívesen befogadná a vidámparkot. Újpest két területet is tud javasolni azoknak a befektetőknek, akik vidámparkot építenének. A kerületi szabályozási terv már ennek szellemében készül. Zugló az érdeklődő befektetőnek Rákosrendezőt ajánlotta, a XVI. kerület az egykori Mátyásföldi repülőteret adná el szórakoztató központ céljára.

A Világgazdaság arról ír, kénytelen lesz újra meghirdetni a felszámoló a Zelnik-féle aranymúzeum épületét, mert első nekifutásra a 2,5 milliárd forintos irányár harmadát sem ajánlották érte. A lap szerint többen, köztük kínai és orosz befektetők is érdeklődtek, végül azonban csak egyetlen ajánlat futott be a Délkelet-ázsiai Aranymúzeum megvételére.

A Magyar Idők arról ír, több mint tíz évvel azután, hogy az első tesztprogramok elindultak, végre országos szintű vastagbélszűrés kezdődhet 2018 közepén. A lépés régóta indokolt lett volna, és nem azért, mert a régióban azon kevesek között vagyunk, akik még adósak ezzel a szűréssel. Sokkal nyomósabb érv, hogy Magyarországon évente tízezer új vastag- és végbélrákos esetet fedeznek fel, és évente ötezren bele is halnak ezekbe a betegségekbe.

A Magyar Nemzet cikke szerint napról napra egyre nagyobb veszteségek érik a magyar államot a letelepedési kötvények után fizetett luxuskamatok miatt. Hiába lenne olcsóbb már két éve piaci körülmények között finanszírozni az államadósságot, a kormány ragaszkodott a letelepedésikötvény-programhoz, amellyel tízszer több adófizetői forintot éget el teljesen feleslegesen. Az elmúlt szűk két évben a Magyar Nemzet számítása szerint 8,7 milliárd forintot bukott az állam, vagyis ennyivel több adófizetői pénzt költött el csak a letelepedésikötvény-programmal, mint ha piaci körülmények között finanszírozta volna az állam adósságát.

A Portfolio arról ír, nem mondhatjuk, hogy Magyarország a legszorgalmasabb uniós országok között lenne, ugyanis mindössze 32,6 esztendőt tett ki a várható munkával eltöltött életévek száma tavaly. Svédország híres a jólétről és a magánélet és a munka közötti egyensúlyról, azonban az Eurostat legújabb számai ezt a képet jelentősen árnyalják. Az EU-ban a svédek dolgoznak a legtöbb ideig életük során, várhatóan 41,2 évig. A lista végén az olaszok kullognak, akik több mint egy évtizeddel kevesebb dolgoznak északi társaiknál, átlagosan mindössze 30,7 esztendőt.

A napi.hu cikke szerint elképesztő összeggel csökkent a brit háztartások vagyona a Brexit-népszavazás miatt elsősorban a font értékének esése nyomán. A britek rosszabbul jártak az elmúlt időszakban, mint a törökök vagy a kolumbiaiak. A brit háztartások vagyona összesen 1,5 ezer milliárd dollárral csökkent közvetlenül azért, mert az Egyesült Királyság szavazóinak többsége júniusban úgy döntött, hogy a szigetország elhagyja az Európai Uniót. Vagyis a britek az elmúlt 12 hónapban elvesztették vagyonuk tizedét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 21:40
×
×
×
×