Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Hoppál Péter: akár 30 ezer forintot is hozhat a bérpótlék

Havi bruttó 10 és 55 ezer forint közötti összeget jelent januártól a kulturális közfoglalkoztatottak 15 százalékos bérpótléka - mondta a kultúráért felelős államtitkár.

A kultúra a társadalmi felzárkóztatás egyik fontos eszköze – hangsúlyozta Hoppál Péter. A kultúráért felelős államtitkár egy háttérbeszélgetésen összegezte az elmúlt évek kulturális infrastruktúra-fejlesztéseit. Elmondta: a fővárosi kiemelt beruházások mellett országszerte csaknem 500 könyvtár és kultúrház újult meg. Az idén pedig már 7700 közfoglalkoztatott dolgozik kulturális területen – tette hozzá Hoppál Péter.

„A kulturális közfoglalkoztatotti programban résztvevő kollégák 23 százaléka az egyéves program vége előtt igent mond egy foglalkoztatónak. Semmilyen közmunkaprogram ilyen nagy pályára állítást nem tud eredményezni.”

Hoppál Péter kiemelte: motivált, kreatív és dinamikus munkatársakra van szükség a kulturális szférában, ehhez pedig elengedhetetlen a bérek emelése. A nyár elején ismertetettek szerint: január elsejétől 20 ezer kulturális ágazatban dolgozó közalkalmazott bére emelkedik majd. Az államtitkár hangsúlyozta: a bérpótlék az alapilletményen felüli többletjuttatást jelent, tehát ha – a kormány ígéreteinek megfelelően - emelkedik az alapbér, az az ígért pótlék mértékét nem befolyásolja.

A tárca adatai szerint az emelés – végzettségtől és a munkaviszonyban töltött évek számától függően - bruttó havi 10 és 55 ezer forint közötti összeget jelent.

„A középfokú végzettségűeknek átlagosan 14.400 forintos lesz a bérnövekedés, a felsőfokú végzettségűek körében csaknem 30 ezer forint.”

Hoppál Péter elmondta: a béremelésre jövőre csaknem öt és fél milliárd forintot szán a kormány – ebből 1 milliárd 160 millió forint járulékként visszakerül a büdzsébe.

Az államtitkár hozzátette: a bérpótlékot kiterjesztenék az egyházi és civil fenntartású szervezeteknél hasonló munkakörben dolgozókra is – egyelőre egyeztetnek erről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×