Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Politikai szándékok a ligetes akciók mögött?

Tarlós István szerint politikai hátsó szándékok állnak a városligeti tiltakozások mögött.

A főpolgármester - Rejtő Jenő egyik alakjára is utalva - úgy fogalmazott: ezek mögött frusztrált és dühödt ellenzéki képviselők vannak, "akiknek volt húsz évük, hogy kihúzzák a kardot a főváros védelmében, aztán berozsdásodott mindig ez a kard, mint a Potriené, mikor a köztársasági elnöknek akart jelenteni".

Hangsúlyozta: a Városliget helyzetét a parlament a törvény erejével rendezte, nem választási alternatíva tudomásul venni egy jogszabályt.

Párhuzamot vont a kórházak helyzetével, jelezve, nem tud olyan baloldali városról, amely a törvénnyel szemben megtartotta volna intézményeit.

A városvezető kitért arra is, hogy a múzeumi negyed az ő 2010-es választási programjában szerepelt, ugyanakkor azt a Nyugati pályaudvar mögé képzelte el. Ez esetben kevesebb vitára lenne most ok - jegyezte meg.

A tiltakozásokról szólva azt hangoztatta: az ellenzék bizonyos körei politikai szándékkal "túllihegik" a kérdést, a "fához láncolásos megnyilvánulások ideje lejárt", "ideje lenne értelmesebbet kitalálni" a valósággal nem egyező érvek ismételgetése helyett.

Tarlós István arról is beszámolt, hogy a főváros tanulmánytervet készít a Népliget és az Óbudai-sziget fejlesztésére. Ezt úgy kell megtenni, mint a másik két kiemelt zöldterület, a Városliget és a Margitsziget esetében - mondta.

Szólt arról, hogy a nagyszabású állatkerti fejlesztés, a Pannon Park és a Mesepark megvalósítása jól halad, utóbbit 2017 tavaszán átadják. Nyitott kérdés volt a Hermina garázs, ennek építtetését a nemzetgazdasági tárca vállalja, majd átadja üzemeltetésre a fővárosnak - tette hozzá.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a Vidámpark teljes bontása - a műemléki játékok megtartása mellett - júniusban befejeződött, a fák ültetése megkezdődött. A biodóm jogerős építési engedéllyel rendelkezik, a közbeszerzési eljárások megindultak. (A biodóm a Pannon Park központi létesítménye, "olyan, ökoszisztémaként működtetett növényház, amelyben állatok is élnek" - olvasható az állatkerti honlapon.)

Tarlós István ismertette azt is, hogy a Széchenyi fürdő felesleges hőjét és vizét a Pannon Park kapja, és két héten belül átadják a volt toxikológiai intézet épületét, valamint a MÁV egy területét az állatkertnek. Kitért arra, hogy az intézmény távfűtésének költségeiről még egyeztetni kell, mert elsőre magas összeget szabtak meg.

Beszélt arról is, hogy önálló kft. végzi a főváros és közszolgáltató cégeinek közbeszerzéseit, a cégvezetők személyes felelősséggel tartoznak azért, hogy a főváros érdekeinek megfelelő előterjesztések szülessenek. Sajtóinformációkra reagálva a főpolgármester leszögezte: ellenzi és nem engedélyezi külső ügyvédi irodák alkalmazását, egy esetben került sor ilyenre, mert a cégbejegyzéshez ez volt az előírás.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×