eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

NAV: elektronikusan kell kezdeményezni a közigazgatási pereket

Júliustól a cégeknek elektronikusan kell kezdeményezniük a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát, mivel a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint ezekben a perekben kötelező az elektronikus kapcsolattartás a jogi képviselővel eljáró felek és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezetek számára a határozatot hozó szervezettel - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adóhatóság honlapján ismerteti: a keresetlevelet és mellékleteit elektronikus úton az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél kell benyújtani, amely öt napon belül felterjeszti a másodfokú határozatot hozó szervhez, az pedig - a keresetlevélben foglaltakra vonatkozó nyilatkozatával együtt - tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz.

Ha a keresetlevél a végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelmet is tartalmaz, a keresetlevelet és az ügy iratait az első fokon eljárt közigazgatási szervezet három napon belül terjeszti fel a másodfokon eljáró szervnek, amely nyolc napon belül továbbítja a bírósághoz.

Ha a keresetet az első fokon eljáró közigazgatási szerv ellen kell megindítani, a másodfokú szervre vonatkozó rendelkezések irányadóak.

A NAV által meghozott közigazgatási döntésekkel szemben a navkper elnevezésű űrlapon lehet közigazgatási pert kezdeményezni, amelyet az általános nyomtatványkitöltő programmal lehet kitölteni. Az űrlapon rögzíteni lehet a keresetet vagy önálló elektronikus dokumentumként is csatolni lehet, a mellékleteket digitalizált formában kell csatolni. A nyomtatványt a NAV honlapjáról lehet letölteni.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×