eur:
393.75
usd:
365.49
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A hónap végéig kapnak értesítést a Quaestor-károsultak

E hónap végéig kaphatnak értesítést a Quaestor-károsultak arról, hogy a 6 és 30 millió forint feletti kártalanítási igényeikből mekkora összeget tart jogosnak az erre létrehozott Kárrendezési Alap.

A jegybank majdnem pont egy éve, 2015. március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és rendelt ki felügyeleti biztost az észlelt szabálytalanságok miatt. A Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. előző este jelentett öncsődöt. A felügyeleti szerepet is ellátó jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét letartóztatták, megkezdődött a cég felszámolása.

Bár a szakértők korábban is kockázatosnak tartották a magas hozamú Quaestor-befektetéseket, a Befektető-védelmi Alap október 15-éig, 6 millió forintos kárig a jogosultak 98 százalékát, több mint 31 ezer ügyfelet kártalanított hiányzó kötvényei miatt, az ezen felüli, tehát a 6 és 30 millió forint közötti kártalanítási igények rendezését biztosító, az Országgyűlés által korábban elfogadott törvényt azonban az Alkotmánybíróság megsemmisítette.

Erre az Országgyűlés kormánypárti és jobbikos képviselői új törvényt fogadtak el decemberben a Quaestor és a Hungária károsultak helyzetének rendezésére. Ennek értelmében a károsultak követeléséből levonták a 2008 óta számukra kifizetett hozamot, illetve a 3 millió forint feletti befektetésekből egy 11 százalékos önrészt is és a módosítás kimondta, hogy a kifizetett kártalanítás így sem haladhatja meg a 30 millió forintot.

Februárig a korábban beadott igényekkel együtt több mint 32 ezer kártalanítási igényt vett nyilvántartásba az erre létrehozott Kárrendezési Alap. E társaság a hónap végéig vizsgálja meg a benyújtott kérelmek jogosságát, így rövidesen minden érintett értesítést kap a számára megítélt kárrendezési összegről, amelyet várhatóan még tavasszal kézhez is kaphat.

A Quaestor-ügy sikkasztás, csalás és más bűncselekmények vádja nyomán várható büntetőpere májusban kezdődik a Fővárosi Törvényszéken.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×