eur:
395.66
usd:
371.98
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Tájegységi szemlélet az új vadászati törvényben

Az új vadászati törvény egyes rendelkezései már januárban hatályba lépnek, de a teljes törvény 2017. március 1-jén lép életbe. A legfontosabb változás, hogy a tájegységi vadgazdálkodási szemlélet előtérbe kerül, a trófeagazdálkodásban pedig egy korábbi szemlélelet állítanak vissza, mondta Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke az InfoRádiónak.

"A vadászati törvényt, ami jelenleg hatályban van, 1996-ban fogadták el, együtt a természetvédelmi törvénnyel és az erdőtörvénnyel. Ami a parlamentnek most benyújtásra került a vadászati törvénnyel kapcsolatban, az ennek a törvénynek a módosítása, tehát nem egy új törvényről van szó" - mondta Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke az Inforádiónak.

Mint mondta, a törvénymódosítás célja, hogy kedvező feltételeket teremtsen a vad, a vadász, a természet és a gazdák számára egyaránt. Első helyen a vad védelme, a vad életfeltételeinek biztosítása szerepel, valamint a törvénymódosításban új elem a tájegységi vadgazdálkodás bevezetése.

"Vadászati szempontból eddig is 24 tájegységre volt osztva az ország, ez most több mint a duplájára fog növekedni, tehát kisebb egységekről van szó. Minden tájegységhez egy úgynevezett tájegységi fővadász lesz rendelve" - fogalmazott a vadászkamara elnöke.

Hozzátette: ennek az a jelentősége, hogy egy áttekinthető területen, egy hozzáértő szakember irányításával a tájegységben dolgozó vadászatra jogosultak, vagyis a vadásztársaságok szakmai támogatást kapnak a munkájukhoz. Ugyanakkor a fővadász egy összekötő kapocs is a vadászatra jogosult és a hatóság között, a szakmai munkában és a törvény előírásainak betartatásában.

"A trófeagazdálkodásban egy korábbi szemléletre állunk vissza. Korábban, ha a vadászatra jogosult olyan trófeás egyedet ejtett el, amelyet még benne kellett volna hagyni az állományban, mert genetikailag megfelelő adottságú volt, akkor a vadat elejtő vadászt egyértelműen és azonnal pénzbírsággal sújtotta a jogszabály. Ez a jogszabály egy időben megszűnt, most vissza szeretnénk állítani, hogy a vadászatra jogosultak jobban odafigyeljenek a szakszerű vadgazdálkodásra" - mondta Jámbor László.

Hozzáfűzte, hogy ezentúl nem az egyéni vadász, hanem a vadászatra jogosulttal szemben jár el a hatóság, ha ilyen előfordul.

Még egy lényeges változás, hogy nem azonnali pénzbírságot, hanem fokozatosságot vezetnek be. Először figyelmeztetést kap a vadászatra jogosult, ha ez nem használ, a második lépésben korlátozzák a trófeás kilövést, és ha ez sem használ, akkor jön a pénzbírság.

"Tehát megpróbáljuk ezt nyugati mintára, megfelelő szabályozással, megfelelő mederbe terelni" - hangsúlyozta Jámbor László.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Az inflációs fordulat egyik legnagyobb elszenvedője nem kapja meg a mentőövet

Nemcsak a forint szenvedte meg az amerikai inflációs kilátások változását, a korábban globális menedékdevizának számító japán jen 34 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A gyengülés nem belföldi tényezőknek köszönhető, de ez nem jelenti azt, hogy a japán jegybank jövő heti kamatdöntő ülésen ne tudna tenni a jen védelmében. Csakhogy a Bank of Japan most mással van elfoglalva: azzal, hogy kirángassa az országot az őket évtizedek óta sújtó stagnálásból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×