Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány a csődeljárás alatt lévő Győri Eto Kft-t és az ugyancsak csődeljárás alatt lévő ETO PARK Kft-t. Csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik legnagyobb problémaként azt a 17 milliárd forintos hitelt említette, amit a szocialista kormányok idején a Magyar Fejlesztési Bank nyújtott a brókercégnek az ETO Parkra, de azt szerinte nem a projektre költötték el.
Javított a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF most közzétett jelentésében méltatja az elmúlt időszak eredményeit, emellett további erőfeszítéseket javasol a növekedés fenntartására és a gazdaság sebezhetőségének csökkentésére. A szervezet szakértőinek január végi, magyarországi látogatása alapján készült prognózis szerint a bruttó hazai termék a tavalyi 3,6 százalékos növekedés után az idén 2,7, jövőre 2,3, 2017-ben pedig 2,2 százalékkal bővül.
Az inflációs kilátások függvényében még több hasonló lépés követheti a múlt havi kamatcsökkentést - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Balog Ádám a Reuters hírügynökségnek adott interjúban elmondta: a dezinflációs kockázatok és más tényezők miatt inkább egy hosszabb kamatcsökkentési periódust tart szükségesnek. Hozzátette: ezt indokolja a forint közelmúltbeli erősödése. A jegybank alelnöke hangsúlyozta: az MNB-nek nincs árfolyamcélja.
Kinevezték a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. új vezérigazgatóját. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Ducsai-Oláh Zsanett megbízatása határozatlan időre szól, és már életbe is lépett. A minisztérium közleménye hangsúlyozza: Kerekes György előző vezérigazgató távozásának nincs köze a brókerügyhöz, mivel még februárban jelezte, hogy a magánszektorban kívánja folytatni a tevékenységét.
A Főgáz ügyfeleinek nincs teendőjük, mivel ők már a nemzeti közműszolgáltatás részeként veszik igénybe a gázszolgáltatást. A gázszolgáltató közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a váltást azoknak kell kezdeményezniük, akiknek nem az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez tartozó Főgáz biztosítja a földgázt áprilistól. A Főgáz az országban több mint 300 helyen várja az ügyfeleket, egyebek mellett a Magyar Posta kijelölt kirendeltségein.
Nyomozást rendelt el a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamaránál történtek miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Bagoly Bettina elmondta: az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára által tett feljelentés alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Nyilvánosságra hozták az új vasúti törvény tervezetét; az új jogszabályra a 2012-ben született uniós irányelv miatt van szükség. Az országos jelentőségű vasútvonalakra terjed ki, a települési önkormányzatok pedig városi, elővárosi és helyi vasúti társaságokat alapíthatnak. Az irányelv részben átalakította a vasúti társaságok részére nyújtott szolgáltatásokat, és külön szolgáltatási körben kezeli a városi, helyi, térségi és elővárosi rendszereket.
Újra fogad és indít vonatokat a Déli pályaudvar. A vonatok újra a lezárás előtt érvényben lévő menetrend szerint közlekednek. A kivitelező ideiglenesen már helyreállította az alagutat övező támfalat és rézsűt, a MÁV szakemberei pedig előrehozott felújítási és karbantartási munkákat végeztek: a többi között kijavították a váltóállító berendezéseket, átvizsgálták az alagút vezetékeit, felsővezetékeit.
Elsősorban az ittas állapotban közlekedőkre és a szabályszegő járművezetők kiszűrésére figyel a rendőrség a húsvéti időszakban. A hétfőig tartó közúti akció további célja, hogy ellenőrizzék az autók állapotát, a többi között a biztonsági övek és a gyermekülések használatát is. Az akció kiterjed a kerékpárosokra is.
Több ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a viharos időjárás miatt. A legtöbb kár Budapesten, Nyíregyházán, Debrecenben és Pécsett történt, sokan szélkár, villámcsapás, felhőszakadás és jégverés miatt tettek bejelentést. A kár becsült értéke több tízmillió forintos. Az eddigi tapasztalatok alapján további bejelentések várhatóak, így a mostani számok még nőhetnek. Az előrejelzések szerint az ünnepek alatt a szél erős marad.
Német lapértesülés szerint eljárás indulhat Franciaországban a lezuhant Germanwings-gép ügyében a légitársaság és anyavállalata, a Lufthansa ellen. A Focus című hírmagazinnak a katasztrófa körülményeit vizsgáló marseille-i ügyész hivatala megerősítette, hogy hamarosan megindul az eljárás, amire a német szabályozással ellentétben a francia büntetőjog lehetőséget ad. Közben a tegnap megtalált második fekete doboz adatai szerint is szándékosan vezette hegyoldalnak a repülőgépet a Germanwings másodpilótája.
Rómában a kenyai egyetemen lemészárolt 147 keresztény áldozatról emlékeztek meg a Szent Péter bazilikában, a Krisztus kereszthalálának emlékére bemutatott nagypénteki szertartáson. A Krisztus szenvedésére és halálára emlékező szertartáson a homíliát szokás szerint a Pápai Ház szónoka mondta, aki beszédében kitért a mai világban egyre gyakoribb keresztényüldözésekre.
Hosszabbításról tett bejelentést Orbán Viktor






