A biztonság napjainkban nem értelmezhető kizárólag nemzeti határok között - hangsúlyozta Hende Csaba.
"Sőt, még csak a szövetségünk keretei között sem, hiszen a fenyegetések sok esetben messziről érkeznek és nagyon gyakran ezeket a kihívásokat ott kell kezelni, ahol keletkeznek, hogy tovább ne terjedjenek és még nagyobb károkat ne okozzanak".
Az ISIS terrorszervezet az elmúlt másfél évben több mint 13 ezer embert gyilkolt meg, és több millió keresztény létét fenyegeti a Közel-Keleten, ami hatalmas menekültáradatot generál Európa irányába.
Az észak-iraki kurd terület mindazonáltal nem képezi az Iszlám Állam közvetlen célpontját - mondta a honvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy ugyanakkor komoly magyar gazdasági érdekek vannak a térségben, hiszen a MOL olajkoncessziói révén eddig több mint 800 millió dollárt fektetett be.
A magyar katonai kontingens tehát a kurdisztáni fővárosban, Erbílben fog állomásozni.
"Ott magyar főkonzulátus is működik, és egy olyan küldetésnek leszünk a része, amely arról szól, hogy a legitim kurd autonómia katonáit, az úgynevezett pesmerga harcosokat nemzetközi kiképzők készítik fel a területük megvédésére, és ezeknek a kiképzőknek a biztonságát, a mozgását, a tábor biztonságát, illetve a mobil kiképzőcsoportok kiképzőhelyeinek a biztosítását fogják a magyar katonák végezni".
A szerepvállalásról szóló parlamenti vitában minden bizonnyal meglesz a kétharmados döntés a magyar katonai szerepvállalás mellett - vélte Hende Csaba.
"Hetek óta folynak az egyeztetések, sejtem, hogy az alaptörvény által megkövetelt kétharmados többség ehhez a döntéshez meglesz, hiszen egyértelmű nemzeti érdekről van szó. A biztonságunkat mi egy értékalapú tagjaként élvezzük, de nem lehetünk csak a haszonélvezői."
Az Iszlám Állam elképesztő veszélyt jelent az emberiségre - hangsúlyozta Hende Csaba.
Hanganyag: Sánta András





