Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Vörösiszap-évforduló - Ezek a tanulságok a pártok szerint

A példaértékű összefogásnak köszönhetően tudtak talpra állni és fejlődni azok a települések, amelyeket a vörösiszap-katasztrófa sújtotta négy éve - mondta a kormányszóvivő.

Kurucz Éva videóüzenetében felidézte: 2010. október 4-én Magyarország eddigi legnagyobb, ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófája 10 ember életét követelte, több mint 350 otthont semmisített meg és csaknem ezer károsultat hagyott maga után. A Fidesz frakciója is a vörösiszap-ömlés utáni összefogást méltatta, amivel szerintük az ország jövőbeni problémáit is meg lehet oldani. Az MSZP az ügy mindmáig tisztázatlan kérdéseire hívta fel a figyelmet, így például hiányolja a pontos elszámolást a károsultaknak szánt mintegy 2 milliárd forint felhasználásáról. Az LMP a tragédia évfordulóján a felelősségi viszonyok tisztázását, a szükséges tanulságok levonását és az áldozatok méltányos kártalanítását követelte. A Jobbik a katasztrófa felelőseinek "mielőbbi, elrettentő erejű" büntetését követeli, valamint az állam helytállását a károsultaknak megítélt kártérítésért.

Címlapról ajánljuk
Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

1759 szilveszterének estéjén egy ír sörfőző olyan szerződést írt alá, amelynek a vége ma is beláthatatlan. Alig másfél évszázaddal később hasonlóan hosszú megállapodások olajról, csatornákról és birodalmi érdekekről egész országok jövőjét kötötték meg. A rendkívül hosszú szerződések egyszerre ígérnek stabilitást és hordoznak katasztrófát. A döntő kérdés nem az időtáv, hanem az, hogy a megállapodás tud-e együtt élni egy változó világgal.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×