Németh Miklós miniszterelnök az MTI-nek és a Magyar Hírlapnak nyilatkozott egyebek mellett arról, hogy mit vár az MSZMP soron következő kongresszusától. Mint mondta, a fő cél a pártállam leépítése után az állampárt megszüntetése. Tartalmilag a kormányfő olyan elvi nyilatkozatot vár, amely végre egyértelműen elkötelezi a pártot a demokrácia mellett. A vezetés személyi összetételében pedig radikális generációs megújulást szeretne, amelyben hiteles, a reformok mellett elkötelezett emberek kerülnek a párt élére - mondta az interjúban Németh Miklós miniszterelnök.
A magyar külügyminisztérium jegyzékben tiltakozott Romániánál, amiért a hivatalos magyar kérés és a korábbi megállapodások ellenére nem engedélyezték magyar küldöttségek koszorúzásait október 6-án az aradi emlékműnél. Román részről azt közölték, hogy csak a pártok és más szervezetek delegációinak koszorúzása ellen van kifogásuk, az ellen nincs, ha a magyar követség képviselője vagy magánszemélyek látogatnak el a vértanúk emlékművéhez.
Teherautónyi kórházi ágy, orvosság, lélegeztető gép és egyebek mellett EKG-berendezés érkezett az NSZK-beli Betburgból Budapestre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Hasonló tartalmú szállítmányt várnak néhány nap múlva a szeretetszolgálat Zugligeti úti központjába. Csilla von Böselager, a szeretetszolgálat NSZK-beli testvérszervezetének hazánkban tartózkodó elnöke elmondta: két éve gördült át a magyar határon az első teherautó, amely a máltai
kereszt jelzést viselte. A segélyszállítmányok azóta folyamatosak, jelenleg a 137-diknél tartanak.
Erich Honeckerrel, a Német Szocialista Egységpárt főtitkárával, az NDK elnökével készített interjút az egyik legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a Daily Mirror. Erich Honecker a menekülthullámmal kapcsolatban kifejtette, hogy az évente külföldön vakációzó NDK-állampolgárok millióinak csupán töredéke dönt a távozás mellett. Elmondta, hogy évente hétmillió NDK-állampolgár látogat Csehszlovákiába, 1,7 millió Magyarországra, hatszázezer Bulgáriába és négyszázezer Romániába. Hozzátette, hogy évente hétmillió keletnémet utazik szabadon Nyugat-Németországba, ám mindössze 0,4 százalékuk marad ott - mutatott rá az NDK vezető.
További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások




