Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
313.9
bux:
150552.7
2026. augusztus 17. hétfő Jácint

Visszatér a tavasz

A következő napokban tovább fokozódik a nappali felmelegedés, visszatér a kellemes, tavaszi idő.

Pénteken

az északi tájainkon lesz kevesebb felhő az égen, még déli területeinket egy mediterrán ciklon felhőzete súrolja majd, ennek következtében ezeken a tájakon erősebben megnövekszik majd a felhőzet, és a déli határhoz közel eső területeken elszórtan kisebb eső, egy-egy zápor is kialakulhat.

Napközben többfelé megélénkül, késő délutántól északkeleten pedig meg is erősödhet az északi, északkeleti szél. A hajnali órákban fagyra szinte sehol sem kell számítani, általában 2 és 8°C közé csökken a hőmérséklet, napközben pedig 14 és 19 fok közé melegszik a levegő, a felhősebb tájakon mérhetjük majd az alacsonyabb, a naposabb területeken a magasabb hőmérsékletet.

Szombaton aztán szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, inkább csak a nyugati tájakon jelenhetnek meg kisebb gomolyfelhők az égen, de ez csapadékot nem fok okozni. Elsősorban az északkeleti tájakon élénkülhet meg az északkeleti szél. Reggelre az északi tájakon fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet, máshol enyhébb lesz a reggel. Már mindenhol 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, helyenként 20 fokot is mérhetünk majd.

Vasárnap is csak kósza felhők lehetnek legfeljebb az égen, a hét utolsó napján is a napsütésé lesz a főszerep.
A nyugati tájainkon előfordulhatnak élénk délies széllökések.  Északon, északkeleten lesz elsősorban csípős a hajnal, itt helyenként ismét előfordulhat gyenge fagy. Napközben viszont kellemes tavaszi időre van kilátás, amely kirándulásra is tökéletesen alkalmas lesz. Az ország nagy részén már 20 fok köré melegszik a levegő.

A következő hét első napjaiban is folytatódni látszik a kellemes idő 20 fok körüli hőmérséklettel, bár időnként kisebb felhők megjelenhetnek majd az égen, és az északnyugatira forduló szél hétfőn többfelé élénk, helyenként erős lehet.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×