Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
313.8
bux:
150552.7
2026. augusztus 17. hétfő Jácint

Szanyi: "visszautasítom az ékverési kísérletet!"

A szocialista Szanyi Tibor szerint pártja mindig is szerette a méltányos kifizetéseket, de - mint fogalmazott - azt a lopást, amit a Fidesz csinál, piszkosul nem szereti. Az ellenzéki politikus az MSZP pártigazgatójának internetre felkerült beszédével kapcsolatban azt mondta az InfoRádiónak, hogy az egy ócska kísérlet arra, hogy éket verjenek a vasárnapi gyűlésükön felszólaló szövetségi felszólalók közé.

Szanyi Tibor azt mondta: "nem vagyok hangmérnök, így nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a felvételen Velez Árpád hallható." Hozzátette: "ezt egy ócska kísérletnek tartjuk arra, hogy éket verjenek a vasárnapi rendezvényünkön felszólaló szövetségi szónokok közé."

A szocialista politikus úgy fogalmazott: "a Fidesz szervezi ennek a kommunikációját, olyan nincs, hogy egy fölháborodott párttag két évvel később, pont a választások előtt hat nappal küld el egy ilyen felvételt." Hozzátette: "ez nem véletlen, ez egy szervezett akció. És mint ilyennek, megvan az a sajátossága, hogy jól kiszámítható."

"A Fidesz rendre elkezdett Simon-ügyet, Welsz-ügyet, most Velez-ügyet gyártani, miközben egy ügy van, azt úgy hívják: Orbán-ügy, és ezt kell nekünk megoldanunk április 6-án" - jelentette ki Szanyi Tibor.

Az ellenzéki politikus azt mondta: "meg sem akarom hallgatni a hangfelvételt, nem érdekel, amit abból az Indexen elolvastam, az nekem rendben van." Hangsúlyozta: az egy másik dolog, hogy ezt most és így prezentálták, a leghatározottabban visszautasítom ezt az ékverési kísérletet.

Szanyi Tibor azt mondta: nem foglalkozom azzal, hogy ki és mit mondott, ki vette fel, "azt tudom, hogy ezt a Fidesz tolta bele most megint az emberek fejébe."

Az országgyűlési képviselő kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "április 6-án azért szeretnénk megnyerni a választást, hogy kifizessük az országot, ami azt jelenti, hogy nem engedjük elrabolni mindazt, amit az ország megtermel, ilyen értelemben a saját embereinket és mindenki mást is szeretnénk kifizetni."

"Azt szeretnénk, hogy mindenki kapja meg a munkájának ellenértékét és főleg: mindenki kapjon munkát - jelentette ki Szanyi Tibor.

Szanyi Tibor arról is beszélt: "a saját embereinket úgy akarjuk kifizetni, ahogy eddig: van, akinek köszönet, puszi, fizetés jár, mikor hogy."

"Egyelőre el van lopva az ország vagyona, mi a méltányos kifizetéseket mindig is nagyon szerettük, viszont azt a lopást, amit a Fidesz csinál, piszkosul nem szeretjük" - közölte Szanyi Tibor.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×