Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
313.8
bux:
150552.7
2026. augusztus 17. hétfő Jácint

Kövér: ne hagyjuk abba, amit elkezdtünk

Az Országgyűlés elnöke szerint nem szabad abbahagyni, amit a jelenlegi kormány elkezdett, mert nem biztos, hogy lesz még egyszer erő az újrakezdéshez.

Kövér László kedden Kiskunfélegyházán, Lezsák Sándornak, a Fidesz-KDNP helyi képviselőjelöltjének kampányzáró gyűlésén hangsúlyozta: valójában a küzdelem, ami nemcsak Magyarországon, hanem azon kívül is zajlik, az Istenről, a hazáról és a családról szól.

2010 előtt "nemcsak a pénzünket, nemcsak a vagyonunkat, hanem a nemzetet és a családot is el akarták orozni tőlünk" - fűzte hozzá a fideszes politikus.

Kövér László megköszönte azt a 2,1 millió támogató aláírást, amely - mint mondta - komoly esélyt ad ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP szövetség folytatni tudja a munkát a választások után. Fontosnak nevezte, hogy létrejött Közép-Európa legnagyobb politikai közössége, amelybe a Fideszre szavazók milliói is beletartoznak.

Lezsák Sándor kiemelte, derűlátás kellett ahhoz, hogy négy esztendővel ezelőtt az adósságcsapdába került településeken elindulhasson a fejlődés, de a kormány adósságkonszolidációja óriási segítséget jelentett. Közölte, hogy a tervek szerint a választókerületben azok a települések, amelyeket nem kellett konszolidálni, támogatást fognak kapni.

Elmondta, hogy a választókerületben több mint 23 ezer aláírás gyűlt össze, közel ötszázan segítettek ebben a munkában. Nagyon kell ez az összefogás, a választókerületben, az országban, a Kárpát-medencében, mindenütt - fogalmazott az Országgyűlés alelnöke.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár visszaidézte a 2006-2007-es éveket, amikor - mint mondta - a baloldali kormány magánbefektetők kezébe akarta adni a magyar egészségügyet. A csőd szélére juttatták az ellátórendszert - tette hozzá.

Az elmúlt négy év eredményeiből kiemelte, hogy a magyar kórházak egyharmadát felújították vagy újjáépítették. Nőtt a magyar egészségügy megtartóképessége, "1700 fiatalt tartottunk itthon" - tette hozzá.

Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy jó irányba fordult az ország, amiben jelentős szerepe van Lezsák Sándornak.

Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója kiemelte, a választás tétje az, hogy nemzeti értékeket választanak az emberek, vagy valamit, "ami minden ízében rombolást mutat". Egy határozott, a talpán álló kormány kell a célok megvalósításához - fogalmazott, hozzátéve, hogy választani lehet a rosszat is, de abba bele lehet pusztulni.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×