Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Mi történt ezen a napon 25 éve?

1989. március 5.Ma már léteznek a jó munkaügyi politikához szükséges eszközök, de hiányoznak a megfelelő gazdasági és szociálpolitikai intézkedések - mondta Garzó Lilla, a SZOT foglalkoztatáspolitikai tanácsának titkára, aki a szakszervezetek formálódó elgondolásairól nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának.

Hangoztatta, a szakszervezeteknek elsősorban arra kell törekedniük, hogy megvédjék a munkahelyeket. A nehéz helyzetbe került vállalatoknál válságmenedzselésre van szükség, aminek a lehetőségeit Magyarországon is meg kell vizsgálni.

A Független Jogászfórum nyilvánosságra hozta állásfoglalását az Országgyűlés márciusi ülésszakán napirendre kerülő, a sztrájkról és a Munka Törvénykönyve módosításáról, valamint az alkotmánymódosításról szóló törvénytervezettel kapcsolatban. A Fórum szerint egyik tervezet sem alkalmas jelenlegi formájában arra, hogy a Parlament megtárgyalja. A sztrájkjognak, mint alapvető munkavállalói jognak a szabályozását az alkotmányban látják szükségesnek. A sztrájk szervezőit és résztvevőit védő garanciákat be kell építeni az alkotmányba - szögezi le a Független Jogászfórum.

Magyarország csatlakozik az ózonréteget károsító anyagok használatának radikális csökkentését előíró montreali jegyzőkönyvhöz. Ezt Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter jelentette be a brit kormányfő kezdeményezésére Londonba összehívott három napos világértekezlet megnyitó ülésén.

A március 15-i ünnep körül kialakult vitával foglalkozott a Szabad Európa Rádió, amely bírálta a magyar tömegtájékoztatást, mivel az folyamatosan a televízió jelképes elfoglalásról beszélt. A SZER kommentárja kiemelte, hogy a független demokratikus szervezetek nem jelképes elfoglalásról, hanem jelképes lefoglalásról beszéltek korábbi közleményükben. A megemlékezés szervezői azt is leszögezték, semmilyen módon nem kívánják a televízió munkáját zavarni, azt viszont elvárják, hogy március 15-én a televízióban is elhangozzék a független demokratikus szervezetek Mit kíván a magyar nemzet? című 12 pontja.

További érdekességek a rendszerváltó időkről a https://www.facebook.com/kozossiker?fref=ts oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×