A Simon-ügy mindaddig nincs lezárva, ameddig több a kérdés, mint a válasz - közölte Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke Rétvári Bencével közös tájékoztatóján. A kereszténydemokrata párt alelnöke pedig elmondta: Simon Gábornak nyilvánosságra kell hoznia, mikor, kitől és miért kapta a bécsi számláján pénzt. Hozzátette: ugyancsak tisztázásra vár, hogy az összegnek volt-e köze ahhoz, hogy az MSZP volt elnökhelyettese jelentős szerepet töltött be a szocialista pártban és a Gyurcsány-kormányban, illetve jobbkeze volt Mesterházy Attilának. Hozzátette: hétfőn az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén Simon Gábornak lehetősége nyílik mindezekre válaszolnia. A Fidesz is a vagyon forrásának nyilvánosságra hozatalát sürgette.
Nem a szocialista párt feladata, hogy kiderítse, honnan származik Simon Gábor bécsi bankszámláján tartott 240 millió forintos vagyona - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az ATV-nek nyilatkozva. Hozzátette: neki azt mondta a párt volt elnökhelyettese, hogy ingatlaneladásból, és korábbi cégeinek bevételéből származik a pénz. Az pedig már az adóhivatal, és az érintett hatóságok feladata, hogy kiderítsék, honnan van a vagyon. Miután Simon Gábor távozott a közéletből, magánemberként kell megvívnia ezt a küzdelmet - hangsúlyozta Mesterházy Attila, aki szerint két hiba biztosan történt: nem került be az összeg a vagyonnyilatkozatba, és az eredetet is pontosítani kell, így az is tisztázásra vár, hogy adózott pénzről van-e szó. A mentelmi bizottsági ülést politikai cirkusznak nevezte Mesterházy Attila, aki szerint már minden érdemi lépésen túl vannak.
Várja a kormány javaslatait a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a vasárnap meghozott határozatára - mondta Heisler András, a szervezet elnöke. Hozzátette: bíznak abban, hogy a kormány a konfliktusokat megszünteti. A Mazsihisz nem sokkal korábban jelezte, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt emlékév kormányzati programjain. Hangsúlyozták, csak akkor vesznek részt a programokon, és akkor veszik igénybe az emlékévre elnyert támogatásokat, ha a kormány változtat a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán. Így arra kérik a miniszterelnököt, hogy állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, és mentse fel a megnyilvánulásai miatt a Mazsihisz szerint alkalmatlan Szakály Sándort a Veritas kutatóintézet éléről. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár jelezte: a tárgyaláson szerzett benyomásokról, javaslatokról és kritikákról tájékoztatja a kormányfőt.
Hétfőn kezdi kézbesíteni több mint nyolcmillió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt a Nemzeti Választási Iroda. A névre szóló küldeményben arról tájékoztatják a választókat, hogy a február 7-i állapot szerint szerepelnek a névjegyzékben. Az értesítő a választópolgár személyes adatai közül csak az érintett nevét, születési nevét, születési idejét és a lakcímét tartalmazza. Hogy ne lehessen visszaélni vele, ezért a személyi azonosító idén már nem szerepel rajta. Akik nemzetiségi választópolgárként szerepelnek a névjegyzékben, azt is láthatják az értesítőjükön, hogy melyik nemzetiség listáján szavazhatnak. A papír tartalmazza továbbá a szavazás helyét, idejét, és azt, hogy a választópolgár melyik választókerületben, településen gyakorolhatja választójogát. A korábbiakkal ellentétben idén már ajánlószelvény sincs a csomagban, mostantól ajánlóíveken gyűjtik a támogató aláírásokat a jelöltek.
Három újabb pártot vett nyilvántartásba az április 6-ai országgyűlési képviselő-választásra a Nemzeti Választási Bizottság vasárnapi ülésén. Ezekkel - valamint az örmény és a német országos nemzetiségi önkormányzattal együtt - már 60 jelölő szervezet indulhat a választáson. A Magyarországi Munkáspárt 2006 - Európai Baloldalt, a Tiszta Energiával Magyarországért Pártot és a Magyarok Magyarországért Pártot vették nyilvántartásba, az Összefogás Magyarországért Pártot azonban visszautasították, mert az még nem szerepelt a bíróság civil szervezeti nyilvántartásban a választás kiírásának időpontjában. Az Országos Bírósági Hivatal januári nyilvántartásában 147 párt szerepelt. Ez azt jelenti, hogy ennyien indulhatnának a parlamenti választáson. Továbbá a 13 országos nemzetiségi önkormányzat, összesen tehát 160 szervezet állíthatna jelölteket.
Már sehol sem veszélyes a levegő az országban. Több északkelet-magyarországi település levegőjét csaknem egy héten át ebbe a kategóriába sorolták a magas szállópor-koncentráció miatt. Ezek közül több nagyvárosban napokon keresztül a járművek üzemanyagának égéstermékeiből származó nitrogén-dioxid szintje is gondot jelentett. Salgótarján, Miskolc, Putnok és Sajószentpéter levegője továbbra is egészségtelen besorolású, további hat településé, köztük a fővárosé pedig kifogásolt.
Létszámbővítést tervez idén Magyarországon a Bosch. A cégcsoport emlékeztetett arra, hogy az idei második félévben Svájcból Miskolcra hozza a faipari elektromos szerszámok gyártását, valamint fejlesztésének egy részét, ezért ott 320 új munkahely jön létre. Másik miskolci üzemében is lesznek új állások, mert oda települt a németországi önindítógyártás egy része. A hatvani autóelektronikai gyárban a hatékonyság növelését célzó átszervezések miatt nőhet a dolgozók száma, a budapesti fejlesztőközpontba pedig még idén megérkezhet az ezredik fejlesztőmérnök. Az új pozíciókra a következő két hónap állásbörzéin toboroz munkatársakat a Bosch, amely Magyarországon mintegy 8500 munkavállalót foglalkoztat.
Mogyoródon találták meg a veresegyházi medveotthonból péntek délután megszökött farkast. A fokozottan védett állatra a polgárőrök bukkantak, hívták az állatvédőket, akik altató lövedékkel kábították el a jószágot, és visszavitték Veresegyházra.




