Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Ferenc pápa: az egyház elképzelhetetlen szerzetesnők nélkül

A szerzetesek és elsősorban a szerzetesnők egyházon belüli szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa vasárnap az Istennek szentelt élet világnapján.

Az egyházfő mintegy ötezer pap és apáca előtt mutatott be szentmisét a Szent Péter-bazilikában az Úr bemutatásának ünnepén, amely az egyházban egybeesik az Istennek szentelt élet nemzetközi napjával. Ferenc pápa tavaly novemberben az Istennek szentelt élet évének nyilvánította 2015-öt.

Ferenc pápa a világ minden részén szolgáló egyháziakhoz intézett homíliájában arról beszélt, hogyan lehet átadni a hivatástudatot a fiatal nemzedékeknek. A pápa szerint ehhez az kell, hogy a fiatal és idősebb generációk az egyházban is találkozzanak egymással, ne két egymással szemben álló valóságot képviseljenek.

Az egyházfő úgy fogalmazott, az egyház idősebb tagjai ne legyenek merevek és önmagukba zárkózottak, hanem "adják át tapasztalataikat és bölcsességüket, ne őrizzék azokat bezárva egy múzeumban".

A Szent Péter téren délben zuhogó esőben mondott Úrangyala-imádságon (Angelus) Ferenc pápa kijelentette, hogy majdnem egy millió pap, laikus testvér és szerzetesnő szolgál az egyházban. Szabadon mondott beszédében hozzátette: a világ és az egyház elképzelhetetlen lenne szerzetesnők nélkül, akik a kórházakban, missziókban, iskolákban dolgoznak. Ferenc pápa kijelentette: a szerzetesnők az egyház "ajándékai, élesztői és nagy nők".

Vasárnap a Santa Maria in Trastevere római templomban, amely a Szent Egyed közösségéhez tartozik, misét mutattak be az olasz fővárosban élő hajléktalanokért. A katolikus közösség harminc év óta minden február első vasárnapján misét mutat be értük.

Most a pápa nevében Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás celebrálta a szertartást. Krajewski arról ismert, hogy Ferenc pápa kinevezése óta anyagilag segíti a rászorulókat Rómában és Olaszország más részein.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×