Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

12 millió ember nem tudott szavazni Thaiföldön

Thaiföldön vasárnap helyi idő szerint 15 órakor bezártak a szavazóhelyiségek, a terveknek megfelelően - jelentette be a választási bizottság.

A sajtó értesülése szerint a 48,7 millió szavazásra jogosult emberből mintegy 12 millió nem adhatta le voksát.

A választási bizottság azt is közölte, hogy már a nap első felében 488 szavazóhelyiség korábban bezárt. Az okok között szerepelt az, hogy a tüntetők nyomásgyakorlása miatt sok választási illetékes visszakozott a voksolás lebonyolításától, másutt hiányoztak szavazócédulák.

Korábban, a szavazóbizottságoknak elküldött tájékoztatóban azt írták, hogy a voksolást fel kell függeszteni, ha bármilyen veszély jeleit észlelik. Sok helyen a választási bizottságok éltek az utasítás ajánlásával, és már akkor bezártak, amikor nem volt jele a reális fenyegetettségnek. Ötvenhárom szavazókörzetben ki sem nyitottak a szavazóhelyiségek, míg huszonnyolcban nem voltak jelöltek, akikre szavazni lehetett volna.

Az ország 76 tartományából ugyanakkor 68-ban zavartalanul bonyolították le a voksolást.

A fővárosban az ellenzék végül elállt attól a tervétől, hogy útakadályokkal korlátozza a közlekedést.

Szuthep Thaugszuban ellenzéki vezető azt mondta támogatóinak: nem szükséges akadályozni a közúti forgalmat, mert kevesen vesznek részt a szavazásokon, és az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezi annak eredményét.

Megfigyelők ugyanakkor kiemelték, az ellenzékieknek nem volt elegendő erejük arra, hogy megbénítsák a 12 milliós megapoliszt. Ettől függetlenül az ellenzéki aktivisták a Bangkok belvárosának hét csomópontján akadályozták a közlekedést.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×