Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.05
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Jávor Benedek új népszavazási kérdést nyújtott be Paks-ügyben

Új népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a paksi bővítés ügyében Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke.

A politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a múlt héten már benyújtott négy népszavazási kérdést. A kérdések többek között arra irányulnak, egyetértenek-e a polgárok azzal, hogy ne épüljön orosz hitelből új atomerőművi blokk, Magyarország ne vegyen fel hitelt a beruházáshoz, a kivitelezőt nyílt közbeszerzésen válasszák ki, illetve hogy ne szülessen végleges döntés a bővítésről 2020-ig.

Hangsúlyozta, hogy miután Áder János köztársasági elnök a hétvégén kiírta az országgyűlési választás időpontját, új népszavazási rendelkezések léptek hatályba. Az Együtt-PM szeretné elkerülni, hogy a referendum kiírását adminisztratív okok miatt elutasítsák, ezért kedden beadott egy új, formailag megfelelő kérdést.

Húsz állampolgár - a PM képviselői és elnökségi tagjai, illetve az Együtt 2014 tagjai - támogató aláírásával együtt nyújtotta be a kérdést, amely így hangzik: Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar államadósság növelésének terhére új atomerőművi blokkok létesüljenek Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×