A Figyelő arról ír, hogy várhatóan a választások után pörög fel a hazai szerencsejáték piac újraszervezése, ekkor derül ki kik nyithatnak új kaszinókat. A szinte teljes nyerőgéptilalom ugyanis létrehozta a feketepiacot. Annak megtippelésére azonban egyelőre kevesen vállalkoznak, hogy hány olyan szolgáltató térne vissza a piacra, aki a tiltás után külföldre telepítette játékgépeit. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint a drága üzemeltetés miatt egy- két vállalkozó térhet csak vissza Magyarországra. Két éve még sok száz játékteremben 1200 üzemeltető, közülük 30-40 nagy működött Magyarországon. A lap azt is hozzáteszi, hogy lassan növekszik a lóverseny fogadási forgalom. Néhány trafikosnál már lehet sportfogadási szelvényt is kapni.
A Heti Válasz interjút közöl Tőkés Lászlóval. Négy éve súlyos vádak kísérték az európai parlamenti képviselő, volt református püspök válását, majd tavaly év végén ismét megnősült. A közéleti szerepvállalására is hatással bíró magánéleti eseményekről a politikus elsőként a Heti Válasznak nyilatkozott. Tőkés László egyelőre arról azonban nem nyilatkozott, hogy vállalja e Fidesz színeit a májusi uniós voksoláson. Azt mondta erről még egyeztetni kell az Erdélyi Magyar Néppárttal. Tőkés László az interjúban arról is beszél, hogy idén lesz 25 éve, hogy közéleti pályára lépett. A cikkben így sikerekről és kudarcokról is vall a politikus.
Hanganyag: Kálló Izabella





