Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Rogán: Nem szabadul az ároktői banda újabb tagja

Az Országgyűlés még hétfőn dönt a büntetőeljárási törvény módosításáról, ami lehetővé teszi, hogy börtönben maradjon az ároktői banda azon tagja, aki a jogszabály-módosítás híján november 22-én házi őrizetbe kerülne - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal azután nyilatkozott újságíróknak, hogy a parlament úgy döntött, a házszabálytól eltérve tárgyalják a büntetőjogi tárgyú törvények módosítását, így arról már hétfő este határozhatnak, és legkésőbb november 21-én hatályba is léphet. A módosítás értelmében nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, ha a vádlottal szemben legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás.

Hasonló gyakorlat van Németországban, Svédországban, Írországban, Lengyelországban és Romániában is - sorolta.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, mindenkinek az az érdeke, hogy a gyilkossággal vádolt emberek mindaddig börtönben maradjanak, amíg ügyükben ítélet születik.

Szavai szerint egészen mostanáig fenyegetett annak veszélye, hogy az ároktői banda újabb tagja kerül házi őrizetbe.

Rogán Antal a büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló indítvány többi pontját ismertetve elmondta, a jövőben gyorsulnak majd a büntetőeljárások, a jogszabály ugyanis rögzíti: életellenes bűncselekmény esetén a szakértői intézeteknek 90 napon meg kell hozniuk állásfoglalásukat. Megjegyezte, ha lett volna lehetőség a bíróságok közötti ügyátcsoportosításra, akkor "minden bizonnyal" a büntetőeljárások elhúzódásának problémája is kezelhető lett volna, azonban azt részben az ellenzék, részben a Brüsszellel folytatott jogi viták megakadályozták.

Kezdeményezik azt is - folytatta -, hogy minden olyan esetben, amikor két éven túlnyúlik egy ügy, automatikusan vizsgálni kelljen a bíró és az ügyész szerepét.

Emellett ha a jövőben valakinél megszüntetik az előzetes letartóztatást, és házi őrizetet rendelnek el, kötelező lesz alkalmazni a lábperecet, ami lényegesen megnehezíti a szökést - közölte a frakcióvezető.

Kitért arra az ellenzéki javaslatra is, amely szerint négyről öt évre emelkedne az előzetes letartóztatás felső határa. Közölte, nem tudja elfogadni, hogy egy gyilkossággal vádolt ember is kerülhessen házi őrizetbe, fokozott rendőri ellenőrzés mellett. Ez azt jelentené, hogy háromnaponkénti váltásban összesen 18 rendőrnek kellene vigyáznia egy ilyen vádlottra - mutatott rá.

Az ügyészség szerint a hattagú ároktői banda 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá gátlástalan, embertelen módon 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. Két idős ember belehalt sérüléseibe, a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×