Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Büntethető a külföldi rendszám használata, de nem súlyosan

Magyarország az adóelkerülés visszaszorítása érdekében büntetheti ugyan azokat, akik jogszerűtlenül használnak külföldi, például szlovák rendszámot, de az Európai Bíróság szerint nem elvárható, hogy valaki a helyszínen, azonnal igazolja, hogy jogszerűen használja a rendszámot - derül ki az Európai Bíróság hétfői közléséből.

Az MTI megkeresésére a luxembourgi székhelyű uniós törvényszék sajtószolgálata közölte, hogy egy októberben született végzés egy ilyen ügyben azt mondja ki: ha valaki csak valamivel később tudja bemutatni az igazoló iratokat, arra nem szabható ki ugyanakkora bírság, mintha valóban jogszerűtlenül, a hazai regisztrációs és gépjárműadó megkerülése céljából használt volna külföldi rendszámot.

"E szankciót nyilvánvalóan aránytalannak kell tekinteni az adott jogsértéshez képest, amely egyértelműen kevésbé súlyos, mint a gépjármű nyilvántartásba vételének elmulasztása" - állapítja meg október 10-én kelt végzésében az Európai Unió Bírósága.

A Kovács Ferenc Tibor által a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ellen indított eljárásban a magyar kormány azzal érvelt: a büntetés célja az, hogy azok, akik állandó magyarországi lakhellyel vagy székhellyel rendelkeznek ne tudják kijátszani a Magyarországon üzemben tartott gépjárművek után fizetendő regisztrációs és gépjárműadó megfizetésére vonatkozó kötelezettségeiket.

A felperest osztrák munkáltatójától kapott járművel igazoltatták és büntették meg a magyar rendőrök, mert nem tudta a helyszínen igazolni, hogy jogszerűen jár osztrák rendszámú autóval, de később ezt megtette. Az eljárásban arra hivatkozott, hogy a magyar hatóságok korlátozták az uniós szerződés által garantál szabad mozgáshoz való jogát.

"Az adócsalás elleni küzdelem közérdeken alapuló olyan kényszerítő indoknak minősül, amely igazolhatja a szerződés által biztosított szabad mozgás gyakorlásának korlátozását" - húzza alá a végzésben az Európai Bíróság, amely azt is megállapítja, hogy a magyar szabályozás alkalmasnak tűnik a regisztrációs adó és a gépjárműadó tekintetében az adócsalás elleni küzdelem célkitűzésének megvalósítására.

Azt viszont egyáltalán nem tartja megalapozottnak a bíróság, hogy kötelező a helyszíni ellenőrzésnél azonnal igazolni a jogszerű használatot, és ennek hiányában azonnal akkora bírságot szabnak ki, mintha az illető nem helyezte volna szabályosan forgalomba a járművét Magyarországon, mintha jogellenes külföldi rendszámmal, vagy rendszám nélkül közlekedett volna.

"E szabályozást úgy kell tekinteni, mint amely meghaladja az e cél eléréséhez szükséges mértéket" - derül ki a végzésből, amely szerint az adócsalás és -elkerülés ellen úgy is fel lehetne lépni, ha az igazolást a közúti ellenőrzést követő "rövid időn belül" bemutatják.

Kiderül a bírósági iratokból az is, hogy a magyar kormány a perben azzal érvelt, hogy a jogszerű rendszámhasználatot igazoló dokumentumok azonnali, helyszínen való bemutatása azért szükséges, mert a közúti ellenőrzés során a vezető jogosítványát és a jármű forgalmi engedélyét is köteles azonnal, a helyszínen bemutatni, ahogy azt is köteles igazolni, hogy van kötelező biztosítása.

A bíróság megállapítása szerint ugyanakkor ez az érvelés nem állja meg a helyét, mert a jogosítvány, a forgalmi engedély azonnali, helyszíni bemutatása, s a kötelező biztosítás meglétének igazolása nem az adócsalás elleni küzdelmet, hanem a közúti közlekedés biztonságát szolgálja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×