Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Borkai Zsolt nem indul az országgyűlési választáson

Se egyéni körzetben, se listán nem indul a 2014-es országgyűlési választásokon Borkai Zsolt (Fidesz). Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az MTI-nek nyilatkozva pénteken elmondta: a MOB irányítása mellett a jövő őszi önkormányzati választások után városvezetői feladatait szeretné megtartani.

"Nem volt nehéz a döntésem, hiszen amikor 2006-ban szülővárosomban helyi politizálásba kezdtem, éreztem, hogy Győrben számtalan feladat, tennivaló és lehetőség van. Azóta sok mindent elértünk közösen a győriekkel, de van még mit tenni, ezért ha az itt élők bizalmat szavaznak nekem 2014-ben, örömmel folytatom polgármesteri tevékenységemet" - mondta.

Szavai szerint abszolút összeegyeztethető volt eddig a két továbbra is vinni kívánt funkció, és ez a jövőben sem változik. "Az könnyebbség lesz viszont, hogy a harmadik, a parlamenti láb, kiesik" - jegyezte meg.

Hozzátette, azért indult 2010-ben az országgyűlési képviselői választásokon, hogy Győr érdekei a Parlamentben is megfelelően legyenek képviselve, így azonban, hogy más városok polgármesterei sem lehetnek ott, Győrt sem éri hátrány. Főleg úgy, hogy a jövőben folytatni kívánja azt a gyakorlatot, hogy szorosan együttműködik az önkormányzat a várost a törvényhozásban képviselő politikusokkal.

"Az összeférhetetlenségi szabályok elfogadásakor nem volt kérdés a számomra, hogy a polgármesterséget választom" - tette hozzá a politikus.

Borkai Zsolt megjegyezte: hatalmas fejlesztések indultak el és zajlanak a kisalföldi megyeszékhelyen, legyen szó a belváros rehabilitációjáról vagy a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előkészületeiről. Ehhez pedig több jelenlétre van szükség.

Szólt arról is: a megtartani kívánt két funkció jól kiegészíti egymást, és mind a városfejlesztés, mind a MOB alá tartozó sportirányítás terén remek eredményeket sikerült elérni, ami a kormány kiemelt támogatásának, és annak köszönhető, hogy mindkét helyen kiváló csapat veszi körül.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×