Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Darák: a társadalmi igény nem mindig elég a Kúria lépéséhez

Bizonyos kérdésekben társadalmi igény van a Kúria megnyilvánulására. De ez önmagában sokszor nem elegendő ahhoz, hogy a Kúria lépését kiváltsa, hiszen nekünk elsősorban a joggyakorlathoz kell viszonyítanunk az adott kérdés megítélését, és ebből a szempontból kell néznünk, hogy az indokolja-e valamilyen jogegységesítő eszköz bevetését - hangsúlyozta Darák Péter, a Kúria elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Darák Péter fontos feladatnak nevezte, hogy a Kúria belső szervezeti viszonyait is átláthatóvá tegyék.

A teljesítményünk, a munkánk eredménye most is nyitott könyv a közvélemény előtt, hiszen minden fontos döntésünkről azonnal beszámolunk és minden ítéletünk olvasható az Országos Bírósági Hivatal adatbázisában. Azonban az átláthatóság ennél többet jelent: azt is jelenti, hogy az a folyamat is teljesen követhető, ami elvezet a döntésig - hangsúlyozta a Kúria elnöke.

Hozzátette: azon dolgoznak, hogy a Kúria belső szervezeti viszonyai is teljesen átláthatóak és követhetőek legyenek.

Ez azért fontos, hogy ne fogalmazódhassanak meg a Kúria működésével kapcsolatban ilyen-olyan gyanúk, fenntartások - fogalmazott.

Darák Péter szerint az átláthatóságnak abban is meg kell mutatkoznia, hogy a Kúria milyen feltételek megléte esetén nyúl egy jogegységesítő eszköz alkalmazásához, vagy mikor látja úgy, hogy ilyen eszközök alkalmazására nincs lehetőség, vagy nincs szükség.

Vagyis - mint riporteri kérdésre megerősítette - valamiként meg kell jelölni a Kúria ingerküszöbét, hogy külső megfigyelők is tudják: a Kúria egy üggyel biztosan foglalkozni fog, mert a külső feltételek beálltak.

Az újságírói kérdések nagy része mindig azzal foglalkozik, hogy vajon ezzel vagy azzal a problémával a Kúria mikor és milyen formában foglalkozik majd. Ha ez az én megkérdezésem nélkül is egyértelművé válik, akkor leszek elégedett - fogalmazott a Kúria elnöke.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×