Tavaly Belecskán kapáltam, és bár Gömörszőlősön is korábban komoly szőlőbirtokok voltak, most szőlőben nem voltunk. Egy biogazdaságot megnéztünk, új technológiákat láthattam, hogy mivel kísérleteznek. De kapálásra most nem került sor. Annál is inkább, mert hatalmas esőt kaptak tegnap is, sőt, két nappal ezelőtt is. Ott van egy pici patak, ami meg is áradt, okozott nekik egy kis fejtörést, így aztán most nem volt olyan helyzet, hogy valaki, bárki, akár én is rámehessek a földre, mert bokáig elsüllyedt volna a sárban, úgyhogy még egy-két napig várni kell, hogy ott földmunkákat végezhessenek. Tehát kapálás az nem volt.

Hogy választja ki, hogy hova megy? Gömörszőlősőn hetvenen laknak, Belecskán sem sokkal többen.

Belecskán egy kicsit többen laknak, így van. Hogy választom ki őket? Természetesen minden ilyen látogatást egy komoly, hát túlzás nélkül mondhatom, hogy kutatómunka előz meg. Keressük, a kollégáim is keressük azokat a településeket, és remélem, hogy ezek a látogatások, vagy akár a mostani beszélgetésünk kedvet csinál azoknak, akik esetleg nem kerültek be a mi látóterünkbe eddig, de úgy gondolják, hogy van olyan teljesítmény mögöttük, amit szívesen megosztanának az ország más településein, más kitelepülésein élőkkel, esetleg jelentkezni fognak. De azért jó néhány ilyen település van, ami kitűnik a többi hasonló település közül. Gömörszőlőst említette, valóban ez egy 70 fős pici falu nem messze a szlovák határtól. Erre szokták mondani, hogy zsáktelepülés vagy népiesebb szóval, hogy az Isten háta mögötti falucska. Korábban ez nem volt így. Régi faluról van egyébként szó. 1232-ben említik először ennek a falunak a nevét. Akkor még nem ez volt egyébként a neve, de ez most ebből a szempontból nem érdekes, és a legnagyobb létszáma a négyszáz főt is meghaladta. A történet ugyanaz, mint a legtöbb ilyen pici falué. A fiatalok elmennek a városokba munkát keresni, elöregedik a falu, gyerek nem születik, az iskola megszűnik, az épületek állaga folyamatosan romlik, a mezőgazdasági tevékenységgel is felhagynak az emberek. Korábban az a falu, amelyiknek kondája, marhacsordája volt, hát elvétve egy-egy háznál lehet találni haszonállatot.

Ez eddig nem hangzik jól. Nyilván nem ezért ment.

Persze, és akkor mondom, ehhez képest mit tud, mivel lepi meg az odalátogatókat egy pici, 70 lelkes falu. Csak címszavakat mondok, és amelyik fölkelti az ön érdeklődését, arról esetleg külön is beszélgethetünk. Több mint ötven éve működik ebben a faluban egy Tompa Mihály olvasókör. Ki gondolná, hogy egyáltalán, egy ilyen kicsi faluban még kultúrával is foglalkoznak?

Falun azért ennek volt hagyománya. Az olvasókörök falun jelentősek voltak.

Igen, de azért nem minden kicsi magyar faluban találunk ötven éve működő olvasókört.

Ez igaz!

Régi épületek, amelyek már majdnem elpusztultak, azokat felújították, nem is egyet, nem is kettőt, többet. Ma közösségi célokat szolgálnak. Egy pici skanzen, ahol a régi paraszti kultúra, a régi földműves mesterséghez és az erdőgazdálkodáshoz kötődő szerszámok kaptak helyet. Múzeum, ahol régi házi szerszámok, a mindennapi kézműves mesterségeknek a szerszámai láthatók. Táblaképek, festett táblaképek másolatai. Ez volt az egyik legmeglepőbb számomra, hogy a szomszédos településeken, a gömöri vidék településein lévő régi templomok táblaképeit kisebb példányban, mint amilyen az eredeti lemásolják, megfestik, és nyugodtan mondhatom, hogy kiállításra, bárhol kiállításra alkalmassá teszik odalátogató művészek, akik több hetet töltenek Gömörszőlősön és ott készítik el ezeket a műalkotásokat. Egy oktatóház, ami már nem is a múltról, hanem a jövőről szól. Egy oktatóház, ahol miskolci kutatók, akik kijárnak ide, húsz esztendeje, és arról beszélnek az odalátogatóknak, fiataloknak, gyerekeknek, külföldieknek, hogy hogyan is lehetnek békében és barátságban élni a környezetünkkel, hogyan lehet vigyázni a környezetünkre, hogyan kell elkerülnünk azt, hogy minél inkább megterheljük a környezetünket.

De bocsásson meg, ebben ön látja a jövőt? Ha ebben nagy jövő volna, akkor nem hetvenen laknának benne, hanem hetvenöten, százan, ötszázan, mint régen.

Kevesebben voltak, most többen vannak. Ennél is kevesebben voltak, és bizony költöztek oda az elmúlt években. Találkoztam is velük, fiatalok, fiatal családok, olyanok is, akik elkezdtek gazdálkodni. Egy fiatalember, aki gyapjúkártoló műhelyt működtet, nem odavalósi, hanem úgy költözött oda, egy másik fiatal pár pedig szintén most vett ott házat és kezdtek el az életét. Én azt gondolom, hogy önmagában az a munka, amit ott lehetett látni, néhány ember, néhány ott lakó, és Miskolcról odakerülő és a gömöri vidékben, Gömörszőlősbe beleszerelmesedő emberek áldozatos munkája, kitartása, amivel egyszerre van értékmentés, egyszerre van hagyományőrzés, egyszerre van a jövő, a XXI. század kérdéseivel való foglalatoskodás. Azt gondolom, hogy ennek van létjogosultsága. A falu rendezett, rendkívül barátságos képet mutat, és meglehetősen sokan látogatják ezt a nyári időszakban. Ez egy olyan teljesítmény, amit, azt gondolom, hogy nyugodtan lehet az ország elé példaként állítani.

Van, amikor ön hív vendégségbe embereket vacsorára? Akár magánvacsorára, díszvacsorára matematikusokat, szakmunkásokat, sportolókat, teljesen más embereket, mint a politikusok. Mire kíváncsi, amikor vendégséget hív?

Alapvetően nem a kíváncsiság mozgat, hanem hogy elismerjem a teljesítményét ezeknek az embereknek és megfelelő tiszteletet adjak nekik a magyar állam nevében. Nem személyes ügy ez ilyen szempontból, hiszen sokszor nem vesszük észre ezeket a teljesítményeket és nem tanulunk ezekből a példákból, meg nem is örülünk nekik. Lehet, hogy kevesebb figyelem jutott volna Szemerédi Endre professzorra, aki megkapta a matematikai Nobel-díjat, az Ábel-díjat, hogyha erre a vacsorára nem kerül sor. Valószínűleg a két fiatal matematikusra, akik rangos helyezést értek el 18-19 évesen egy amerikai versenyen, szintén kevesebb figyelnek fel.

Miről beszélgettek?

Például futballról.

Matematikáról nem?

Dehogynem! Én csak hallgattam természetesen, mert egy matematikatanár, két fiatal matematikus és egy matematikaprofesszor, természetesen matematikáról is beszéltek. De miután Szemerédi professzor korábban lelkes futballista volt, és futballszurkoló, ezért találtunk olyan témát, ami hétköznapibb, és amibe már én is be tudtam kapcsolódni. Egy nagyon jó hangulatú, azt gondolom, mindannyiunk emlékében egy nagyon kellemes esti beszélgetés volt ez. Vagy keveset beszélgettünk az olimpiát követően azokról a gesztusokról - bár én akkor is tettem erre kísérletet, néhány megszólalásomban már utaltam erre, amik a helyezésektől, az olimpiai érmektől függetlenül emberi szempontból fontosak. Gyurta Dánielnek a gesztusára gondolok, aki az olimpiai aranyérmének a másolatát fölajánlotta az elhunyt norvég úszóbarátja családjának. Vagy Bay Balázs gátfutónk, aki nem került be az olimpia döntőjébe, de amikor az előfutamok során a mellette futó korábbi olimpiai- és volt világbajnok kínai gátfutó fölbukott a gáton, akkor a táv végeztével visszament hozzá, és fölemelte a kezét, jelezve mindenkinek, hogy számára ez a kínai sportoló továbbra is a legnagyobb sportoló, az egyik, továbbra is a bajnok. A kínai lapok tele voltak ezzel a fotóval. Magyarországon szinte észre sem vettük, pedig azt gondolom, hogy egy olimpiai érem megnyerése, az persze nagyon fontos dolog, örülünk neki, de ezek az emberi gesztusok legalább ennyire fontosak.

Emlékszem, az első elnöki beszédében javasolta, hogy fontoljuk meg, mit lehet tenni azért, hogy a közéletünk is, meg az életünk is a teljesítmény megbecsüléséről szóljon. Eltelt egy év. Többet beszélünk a teljesítményről?

Én legalábbis próbálok többet beszélni.

De kell hozzá egy társ. Több társ kellene hozzá.

Most visszakérdezhetnék, önnek mi az észlelése? Többet beszélünk róla?

Nem.

Szerintem sem. Ezért aztán én még fogok erről beszélni. Ezért, hogy visszakapcsolódjak a legelső kérdésére, ezért mentem el Belecskára tavaly, hiszen ott ők saját erőből elindítottak egy olyan programot, ami jelentősen csökkentette a munkanélküliséget a faluban, munkát adott nagyon sok embernek, értékesítési lehetőséget biztosított az ott termelőknek, és értelmet adott ebben a pici faluban a létezésnek.

A következő utat és a következő vacsoravendégeket látja már?

Igen, van több falu is, ahol valószínűleg kopogtatni fogok, és hogyha fogadnak, akkor szívesen elmegyek oda. Vacsoravendégekre is van néhány ötlet már. Nyilván ez attól is függ, hogy mennyire érnek rá, például a legutóbbi vacsorának a sportolókon kívüli szereplője az Attraction színtársulat volt, akik nagyon komoly sikert értek el Nagy-Britanniában. Azt talán kevesen tudják, hogy én a meghívást még a döntő előtt elküldtem nekik, a meghívást három héttel korábban megkapták. Ugyanis én úgy gondoltam, hogy megint csak nem az az érdekes, hogy ők megnyerik-e, persze, örültem neki, hogy megnyerték, és szerettem volna, hogy megnyerik, de nem ez volt az érdekes. Hanem az, hogy már a selejtezőkben és az elődöntőkben olyan teljesítményt nyújtottak, ami megríkatta nemcsak a közönséget, hanem a zsűrit is, ami egész Nagy-Britanniában ismertté tette őket, és ismertté tette Magyarországot.

Tegnap a parlament változtatás nélkül elfogadta az úgynevezett Margitsziget-törvényt, amit ön meglehetősen komoly kifogásokkal küldött vissza. Most aláírja?

Magyarország 1997-ben csatlakozott egy nemzetközi szerződéshez. Ennek a nemzetközi szerződésnek volt egy olyan rendelkezése, hogy abban az esetben, ha a területátcsoportosításra, áthelyezésre kerül sor egyik kerületből a másik kerületbe, amit egyébként nem tilt ez a nemzetközi szerződés, és így most már hatályos magyar jogszabály sem, akkor előtte konzultációt kell lefolytatni az érintettek között. Ez a konzultáció, világosan megállapítható volt az előkészítő anyagok alapján, nem történt meg. Tehát nem felelt meg a nemzetközi szerződés követelményeinek a Margitszigetről szóló döntés előkészítése, és ezért küldtem vissza. Mielőtt idejöttem, gondoltam, hogy lesz ez a kérdés. Megkérdeztem a főigazgató asszonyt, hogy orvosolta-e az előterjesztő ezt a hibát, és azt mondta, hogy igen. Tehát volt konzultáció. Ugye a konzultáció formáját nem írja elő ez a nemzetközi szerződés. És aztán persze, ilyenkor, az lesz, hogy az egyik fél az elégségesnek, a másik fél pedig elégtelennek fogja minősíteni a konzultációt. Ezt a vitát nem nekem kell mérlegre tennem. Nekem egyetlen dologra kellett figyelnem, hogy a jogszabályi feltételeknek megfeleljen, a nemzetközi szerződési feltételeknek is megfeleljen ez a döntés. Tehát magát a szándékot, hogy egyik kerülettől a másik kerülethez vagy a kerülettől a fővároshoz kerüljön, ezt én nem minősítettem, nem is minősíthettem, mert ebben semmiféle alkotmányellenes, törvényellenes vagy nemzetközi jogba ütköző szándék nincsen.

Ez azt jelenti, hogy a jogalkotásról szóló törvénynek is meg fog felelni, ami a kifogásának a másik része volt?

Még dolgoznak ezen a kollégáim. Amikor ideérkeztem, Gömörszőlősről egyből idejöttem a stúdióba, tehát ma még nem voltam bent a hivatalban, holnap kerül sor erre a beszélgetésre, majd részletesen megnézzük, hogy minden feltételnek megfelel-e. Úgy tűnik az első információk alapján, hogy megfelel a jogszabályi feltételeknek, így a jogalkotási törvényben megfogalmazott feltételeknek is.

Az infótörvényt is azért írta alá, mert tökéletesre javították a második körben? Mert közben volt egy módosítás, de most sok szervezet azt mondja, hogy ez még mindig túl széles mérlegelési jogot ad az információ gazdájának.

Ezért mondtam azt, hogy olyan ügyekben, amelyek komoly vitát váltanak ki kormánypárt és ellenzék között, nagyon nehéz olyan döntést hozni, ami mindenkinek a megelégedésére szolgál. Valószínűleg lesz még ilyen egyébként a következő időszakban is, de azokat a kifogásokat nemcsak az infótörvény esetében, hanem minden egyes esetben, amikor visszaküldtem, és most már, azt hiszem, az egy tucatot meghaladta ezen törvényeknek a száma...

Tizenkettő.

Akkor éppen elérte. Tehát ebben az egy tucatnyi törvény esetében, amikor visszaküldtem törvényeket az Országgyűlésnek megfontolásra, akkor a kifogásaimat idáig minden egyes alkalommal elfogadta az Országgyűlés, és minden egyes alkalommal orvosolta is.

Miért gondol, miért van ez? Mert jogi típusú kifogásokat tesz és nem tartalmiakat? Nem a törvény célját vitatja?

Volt ilyen is, olyan is. De még egyszer mondom, mindegyiket elfogadták idáig.

A földtörvény és a trafikok ügyében a hivatala első vagy hátsó ablakainál, nem tudom, hol dolgozik, éppen sátraznak ellenzéki politikusok. Kormánypártiak és hozzájuk csatlakozó szervezetek viszont írnak önnek levelet, hogy írja alá a földtörvényt. Vizsgálta már? Múlt pénteken fogadták el.

A földtörvény régóta vizsgálat tárgyát képezi. Pontosan lehetett tudni, hogy a földtörvény, az egy érzékeny kérdés lesz, és sok vitát fog kiváltani, tehát ennek a vizsgálata tulajdonképpen megkezdődött még a törvény végleges elfogadása előtt. Pontosabban figyelemmel kísérték a kollégáim a törvény elfogadásának, parlamenti tárgyalásának minden szakaszát. Miután a módosító indítványokat elfogadják, akkor lehet végleges értékelést adni, akkor lehet látni, hogy minden szempontból a paragrafusok jól illeszkednek egymáshoz, van-e belső ellentmondás a törvényben vagy sem, vagy az utolsó pillanatban elfogadott módosító indítványon esetleg valami hiba történt, netán esetleg valamilyen házszabály-sértésre került sor. Ezt minden esetben megtesszük, most különös figyelemmel végezték a kollégáim ezt a munkát. Péntek délelőtt lesz egy utolsó konzultáció, amikor a beszámolójukat meghallgatom, és utána születik meg a döntés, hogy a földtörvénynek mi lesz a sorsa.A kollégái ilyenkor alternatív javaslatokat tárnak ön elé, vagy egy javaslatot visznek be, amit ha elfogad, akkor aláír, és megy tovább?

Nem, leírják a véleményüket, és utána egy beszélgetés kezdődik ott, ahol vitás kérdések vannak, vagy ott, ahol akár az a kérdés is felmerül, hogy az Alkotmánybírósághoz kerüljön a jogszabály. Ez mérlegelés kérdése, mert van, ahol kerülhetne az Alkotmánybírósághoz és van, ahol meg a parlamenthez kell visszaküldeni. Van egy határmezsgye, ahol tulajdonképpen is-is a mérlegelés, tehát mérlegelni kell, hogy melyik döntést hozza meg az ember. Az Alkotmánybírósághoz küldésnél azért nagyon-nagyon kevés időnk van, a parlamenti visszaküldésnél is persze öt napunk van, de ahhoz, hogy egy nagyon alapos, átgondolt javaslattal, alkotmánybírósági beadvánnyal forduljunk az Alkotmánybírósághoz, ahhoz ez az öt nap kicsit kevés. Ha előre dolgozunk, akkor talán hiba nélkül meg tudjuk ezt oldani. Idáig egyszer fordult elő, de ez, ha jól emlékszem, egy jó négy, négy és félórás vita, beszélgetés eredménye volt, mire a végső változatát elnyerte az a szöveg, az az alkotmánybírósági tervezet, ami egyébként már a harmadik volt, amit olvastam, és mindezt öt nap alatt kell elvégezni. Kicsit szűk ez az idő. Én, ha lehetne változtatni ezen, akkor egy kicsit nagyobb időintervallumot adnék a mindenkori köztársasági elnöknek pontosan azért, hogy az érdemi munka nehogy véletlenül valami hibát szenvedjen.

Elnök úr, azt milyen szempontok szokták eldönteni, hogy egy véleményből politikai vétó vagy alkotmánybírósági beadvány lesz? Azt mondta, hogy ez egy határterület.

Azt mondtam, hogy vannak olyan helyzetek, amikor is-is, tehát lehet így is, lehet úgy is. Van, amikor teljesen egyértelmű, hogy vagy ide kell vinni, vagy oda kell vinni. Az esetek egy jelentős részében, legalábbis eddig így volt, a parlamenti visszaküldés mellett döntöttem, mert úgy láttam, hogy olyan típusú hibákat követtek el, részben eljárási hibákat vagy főként eljárási hibákat, házszabálysértés például, amit az Országgyűlés a visszaküldést követően orvosolni tud, és ez így is történt.

A választási eljárásnál nem tudta volna orvosolni. Ott alkotmánybírósági beadvány volt.

A választási eljárási törvény nagyon sok olyan kérdést vetett föl, ahol úgy gondoltam, hogy nem nekem kell kimondani a végső szót, hanem az Alkotmánybíróságra kell bízni azt. Különösen úgy, hogy mégiscsak ez a törvény szabályozza majd a következő, a 2014-es választásoknak az eljárási kérdéseit, és különösen úgy, hogy egy új választójogi törvény alapján, egy új választási szisztéma alkalmazására kerül itt sor. Egyfordulósak lesznek a választások, megszűnnek a megyei listák, csak egyéni kerületi és országos lista lesz. Lesz lehetőség arra, hogy a külföldön élő honfitársaink is szavazzanak, tehát számos újítást tartalmaz az új választójogi törvény, ezért én úgy gondoltam, hogy minden egyes alkalommal, amikor alkotmányossági kérdések merülnek, merülhetnek fel, akkor jobb, hogyha erről a végső szót az Alkotmánybíróság mondja ki.

A trafikügyben munkatársai végeznek valamilyen vizsgálódást?

Ez a kérdés nem szerepel a vizsgálandó kérdések között, hiszen ez egy elfogadott törvény. A törvény megjelent. Itt a köztársasági elnöknek további feladata nincs.

Jobb, megfontoltabb lett a törvényalkotás az elmúlt egy évben, amióta a politikai vétó gyakorlatával is ezt egyengeti?

Igen. Az első két hónapban, amikor a munkát elkezdtem, olyan gyakorlatot tapasztaltam, amit én nem tartottam helyesnek és nemcsak hogy helyesnek nem tartottam, hanem nem tartottam házszabályszerűnek. Több vétó ezért született meg. Az Országgyűlés ezeket orvosolta, és utána ez a gyakorlat megszűnt.

Ez az utolsó pillanatban benyújtott nagy jelentőségű...

Így van, így van. Utolsó pillanatban benyújtott nagy jelentőségű módosító javaslatok, nem házszabályszerűen benyújtott módosító javaslatok elfogadásáról van szó. Ez a gyakorlat megszűnt.

És ez azt is jelenti egyben, hogy alaposabb a törvény-előkészítés? Merthogy a parlamentnek több ideje van erre, vagy ezt a következtetést ebből nem lehet levonni?

Kénytelenek voltak tudomásul venni azt, hogy akárhányszor fognak próbálkozni ezzel, vagy bárki is próbálkozna ezzel, az nem fog az én szűrőmön átmenni, és akkor jobb ezt nem is megpróbálni. Tehát én azt gondolom, hogy mindenki levonta a megfelelő tanulságokat, és ennek megfelelően szerintem sokkal pontosabban, kiszámíthatóbban működik a törvényhozás.

Tartalmilag is?

Nekem nem tisztem az, hogy a törvényeknek a tartalmi kérdésébe belemenjek. A törvény az mindig egy világos politikai szándékot, egy világos kormányzati szándékot tükröz. Ezt lehet vitatni, lehet helyeselni, de elvitatni azt, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak a kormányprogram végrehajtásához, politikai programjának a végrehajtásához a megfelelő támogatottsága, a megfelelő legitimációja meglenne, alkotmányosan ezt vitatni nem lehet.

Ezzel érvel akkor, amikor külföldi politikusok, Angela Merkel kérdezik meg öntől, hogy miért nem az ő szája íze szerint kiszámítható a magyar törvényhozás gazdasági része?

Nem ez volt akkor ott, ennek a vitának vagy ennek a kérdésnek a lényege, hanem a gyorsan változó jogszabályok, és az a probléma vetődött föl ezen a tárgyaláson, hogy a gazdasági élet szereplői számára sokszor nem előre kiszámítható a gazdasági jogalkotásban, ami történik. Ez volt igazából akkor vitakérdés.

És ezt meg tudta neki magyarázni, hogy ez magyar sajátosság? A kormány erős, haladunk előre.

Azt nem mondom, hogy magyar sajátosság, ezt túlzás lenne állítani, ez más országban is előfordul. Ugyan ezt túlzás lett volna állítani. Én adtam egy olyan választ, ami alkotmányjogilag teljes egészében pontos és korrekt volt.

Szakmai programja közepében, ha jól lehet látni, akkor valahogy a víz az mindig ott van. Jól látjuk ezt?

Talán épp egy esztendővel ezelőtt a Rió + 20 konferencián ezt a kérdést én fölvetettem. Az ott megfogalmazott javaslat következményeképp idén, október elején lesz egy nagy konferencia ebben a témában Budapesten, és még sorolhatnék valóban néhány eseményt. A konferencia hosszú előkészítést igényel, amelyet Rióban kezdtük el, utána szeptemberben voltam az ENSZ közgyűlésen, ott Ban Ki Munnal is találkoztam. Õ erre rábólintott, támogatta. A jelenlegi tudásom szerint ő is itt lesz, és még jó néhány, ezzel a kérdéssel évek vagy évtizedek óta foglalkozó nemzetközi szervezet képviselője, illetőleg tekintélyes tudós, politikus. Én azt gondolom, hogy Magyarország számára ez egy nagy siker. Magyarország számára ugyanakkor ez egy nagy lehetőség is. Nagy lehetőség arra, hogy bemutassa, és én ezért is kezdeményeztem ezt a konferenciát, hogy bemutassuk azt a tudást, amivel rendelkezünk, és ráadásul most még van egy aktuális kérdés is, ami fölértékeli a mi korábbi teljesítményünket. Ez pedig az árvízi védekezés.

Merthogy nekünk sikerült, másoknak meg nem annyira?

Persze, ez teljesen nyilvánvaló. Hát erről ma már azért elég nyíltan cikkeznek nyugati lapokban is, hogy keresik a kérdésre a választ, hogy miért sikerült a magyaroknak és miért nem sikerült a németeknek meg az osztrákoknak. Most én nem a nemzeti büszkeséget akarom ebből kihozni, hanem hogy van egy olyan kérdés, amit a szakma is föltesz. A szakma fölteszi, és akkor azt mondják, hogy na, menjünk el a magyarokhoz, hogy ők mit csináltak másképp. Korábban kezdték el a felkészülést?

Nem nagyon.

Eredményesebb volt a megelőző munka? Nagyobb volt az összefogás? Olyan technológiákat alkalmaztak, amit máshol nem? Olyan tudást halmoztak fel az elmúlt évtizedek során az árvízi védekezés kapcsán, amivel mások nem rendelkeznek? Ezeket a kérdéseket mind-mind fölteszik. A lényeg, hogy egy ilyen konferencia jó lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak erről, mert az árvízi védekezés, az csak az egyik szelete ennek a problémának, bár egyre több országot foglalkoztató kérdés, hanem a vízbázisok védelméről, ivóvízzel való gazdálkodásról, a takarékosságról, a csatornázásnak a fontosságáról, a szociális egészségügyi vetületeiről a szennyezett víznek, hogy milyen következményei vannak. Nagyon súlyos következményei vannak egyébként, különösen a harmadik világban, vagy a fejlődő országokban. Ma már ez nyílt titok és nagyon sok, tehát kötetnyi vagy könyvtárnyi irodalma van ennek, hogy a víz a következő évtizedek egyik legfontosabb kérdése lesz. Nemcsak azért, hogy lesz-e belőle elegendő mennyiség, emberi fogyasztásra alkalmas víz, vagy akár ipari felhasználásra alkalmas víz, hogy megfelelő időben lesz-e mindig megfelelő mennyiségű víz, hanem hogy bizonyos régiók vagy bizonyos régióin a földnek nem lesz elegendő víz, és akár ez háborús konfliktusok forrása is lehet. Voltak már egyébként kisebb helyi csetepaték ilyen okból, de ennek a jeleit egyre több helyen lehet látni a világnak. Migrációs hullámok elindítója lehet, hiszen nyilván a tartósan aszályos területekről hatalmas tömegek fognak megindulni azok felé a területek felé, ahol még jelentős vízkészletekkel rendelkeznek, és ez súlyos problémákat jelent majd, biztonsági problémákat, ellátási problémákat, és így tovább.

Mit tud tenni azért, hogy ez a budapesti vízkonferencia ne egy legyen a sok szép, nagy számú vendéget fogadó színes és fényes konferencia sorában, hanem valami történjen, amire utána úgy emlékeznek, hogy ez Budapesten kezdődött, van eredménye.

Nem azzal a szándékkal fogtunk hozzá ennek a konferenciának a szervezéséhez, hogy most itt Budapesten akkor egy csapásra megoldjuk a Föld összes vízzel kapcsolatos problémáját. Esetleg néhány dolgot hozzá tudunk tenni, néhány olyan új elemzést, új tanulmányt be tudunk mutatni. Talán sikerül néhány embert még inkább elgondolkodtatni, az talán nem túlzó elvárás. És volt még egy fontos célja ennek, hogy bemutassuk, hogy mi mit tudunk, hogy megismerje a világ. És most hadd legyek ilyen szempontból részrehajló, és talán nem fog ezért senki sem megkövezni, hogy abból a tudásból üzlet legyen. Hogy el tudjuk adni ezt a terméket, hogy fölfigyeljenek arra, hogy igen, itt már van olyan tudás, ami kétszáz éves.

Rehabilitálni fogja a vizeseket, akiknek nagyon rossz volt a hírük a rendszerváltás idején? A vízügyeseket? Azt mondták róluk, hogy ez az árvízi védekezés azért sikerült ilyen jól, mert a kulcspontokon vizesek irányítottak.

Ha az árvízi védekezésre visszatértünk, a kulcsa ennek a dolognak az én tapasztalatom szerint az volt, hogy nemcsak a vízügyi szakma, hanem a katasztrófavédelmisek, a katonák, a polgármesterek azzal a tudással rendelkeztek az elmúlt évek árvízi védekezéséből adódóan, hogy kellő rutinnal, megfelelő tapasztalattal le tudták vezényelni ezt a nagy vizet is. A korábbi, nem feltétlenül rekordokat döntő árvizek kezelésénél szerzett tapasztalatok, és mondom, ez nemcsak az árvizes szakma tapasztalatát jelentette, ezek nagyban segítettek ahhoz bennünket, hogy ezt a helyzetet meg tudjuk oldani, kezelni tudjuk. De a vízügyes szakmának természetesen komoly szerepe volt ebben. Még egyszer mondom, a vizes szakma nemcsak ebből áll, más kérdések is tartoznak ide, és én szeretném, hogyha erről minél többet beszélnénk, hogyha minél többen a világban azt látnánk, hogy igen - éppen ma olvastam egy cikket, hogy Kínában föl akarják deríteni egy helyen, hogy érdemes-e oda egy turisztikai központot szervezni. Gyógyturizmust szeretnének, de nem tudják föltérképezni, mert nincsen meg hozzájuk a megfelelő tudásuk, hogy az a vízkészlet, termálvízkészlet, ami a sziget alatt van, az elegendő-e több évtizedes turisztikai munkára, vagy csak néhány éves készletről beszélünk, ami kimerül. Magyar szakemberek mennek oda, magyarok fogják megmondani, hogy az a vízkincs, az a termálvízkincs, ami a sziget alatt van, az egy tartós, hosszú távú beruházásra alkalmassá teszi azt a területet vagy sem. Hát legyünk erre büszkék. Ugyanígy fölmérni annak a lehetőségét, hogy az a vízkészlet, ami egyes városok alatt van, az milyen gyorsan aknázható ki. A regenerációja a vízbázisnak, az biztosítja azt, hogy még több vizet ki lehet venni, vagy onnan már nem, mert ebben a pillanatban, öt év múlva, tíz év múlva, tizenöt év múlva ki fognak merülni a készletek, és messziről kell majd a vizet hozni, a vizet szállítani. Fel kell erre akkor készülni. És ezzel a tudással nagyon sok országban nem rendelkeznek. Különböző oka van ennek, tehát messzire vezetne, hogy ezt most teljesen a maga történetiségében és nemzetközi összefüggéseiben végigbeszéljük, de az a lényeg, hogy itt van egy olyan magyar tudás, részben tudományos tudás, részben szakmai vállalkozások szintjén meglévő tudás, amiből igenis nyugodtan mondhatom, hogy exportképes terméket lehet fabrikálni.

Még egy kérdés a vízről. Az a lobbizás, az sikerrel járhat, hogy az Európai Unió árvíz esetén működő beavatkozó alapja az rugalmasabb legyen? Mert erre tett egy kezdeményezést. Kapott választ?

Jövő héten lesz a V4-ek államfői találkozója Lengyelországban, és az egyik téma, amit ott szeretnék fölvetni a kollégáimnak, az pontosan ez. Megtettem ezt már Pozsonyban is, de szeretnék újabb és újabb szövetségeseket találni. Észtországban a múlt héten Ilvest elnök személyében ezt sikerült egy újabb szövetségesre lelnem. Most megpróbálok másik hármat meggyőzni ennek a témának a fontosságáról. Remélem sikerül. Mivel kétirányú volt a javaslat, az egyik, hogy teremtsük meg a lehetőségét annak az Európai Unió forrásain belül, több pénzt fordítsunk árvízi előkészületekre. Nem a védekezésre, hanem szükségtározók építésére, gátak megerősítésére, akár egy mobil gátrendszer kiépítésére, tehát legyen erre forrás. Pontosan tudjuk, hogy a legjobb és legolcsóbb megoldás mindig a prevenció, a megelőzés. De a másik része: ha ez nem sikerül valamilyen okból, mert a természet erősebb lesz, korábbi rekordokat is jelentősen megdöntő árvíz érkezik és valahol átszakad a gát és súlyos károk keletkeznek, akkor pedig legyen egy katasztrófaalap, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető leghatékonyabban tudjanak segíteni a bajba jutott országnak, országrésznek. Egyik is, másik is hiányzik ma az Európai Unió eszköztárából. Ne várjuk meg azt, amíg a természet egy újabb, súlyos figyelmeztetést küld nekünk, hátha akkor ő lesz az erősebb. Készüljünk fel erre a helyzetre.Jobb, megfontoltabb lett a törvényalkotás az elmúlt egy évben, amióta a politikai vétó gyakorlatával is ezt egyengeti?

Igen. Az első két hónapban, amikor a munkát elkezdtem, olyan gyakorlatot tapasztaltam, amit én nem tartottam helyesnek és nemcsak hogy helyesnek nem tartottam, hanem nem tartottam házszabályszerűnek. Több vétó ezért született meg. Az Országgyűlés ezeket orvosolta, és utána ez a gyakorlat megszűnt.

Ez az utolsó pillanatban benyújtott nagy jelentőségű...

Így van, így van. Utolsó pillanatban benyújtott nagy jelentőségű módosító javaslatok, nem házszabályszerűen benyújtott módosító javaslatok elfogadásáról van szó. Ez a gyakorlat megszűnt.

És ez azt is jelenti egyben, hogy alaposabb a törvény-előkészítés? Merthogy a parlamentnek több ideje van erre, vagy ezt a következtetést ebből nem lehet levonni?

Kénytelenek voltak tudomásul venni azt, hogy akárhányszor fognak próbálkozni ezzel, vagy bárki is próbálkozna ezzel, az nem fog az én szűrőmön átmenni, és akkor jobb ezt nem is megpróbálni. Tehát én azt gondolom, hogy mindenki levonta a megfelelő tanulságokat, és ennek megfelelően szerintem sokkal pontosabban, kiszámíthatóbban működik a törvényhozás.

Tartalmilag is?

Nekem nem tisztem az, hogy a törvényeknek a tartalmi kérdésébe belemenjek. A törvény az mindig egy világos politikai szándékot, egy világos kormányzati szándékot tükröz. Ezt lehet vitatni, lehet helyeselni, de elvitatni azt, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak a kormányprogram végrehajtásához, politikai programjának a végrehajtásához a megfelelő támogatottsága, a megfelelő legitimációja meglenne, alkotmányosan ezt vitatni nem lehet.

Ezzel érvel akkor, amikor külföldi politikusok, Angela Merkel kérdezik meg öntől, hogy miért nem az ő szája íze szerint kiszámítható a magyar törvényhozás gazdasági része?

Nem ez volt akkor ott, ennek a vitának vagy ennek a kérdésnek a lényege, hanem a gyorsan változó jogszabályok, és az a probléma vetődött föl ezen a tárgyaláson, hogy a gazdasági élet szereplői számára sokszor nem előre kiszámítható a gazdasági jogalkotásban, ami történik. Ez volt igazából akkor vitakérdés.

És ezt meg tudta neki magyarázni, hogy ez magyar sajátosság? A kormány erős, haladunk előre.

Azt nem mondom, hogy magyar sajátosság, ezt túlzás lenne állítani, ez más országban is előfordul. Ugyan ezt túlzás lett volna állítani. Én adtam egy olyan választ, ami alkotmányjogilag teljes egészében pontos és korrekt volt.

Szakmai programja közepében, ha jól lehet látni, akkor valahogy a víz az mindig ott van. Jól látjuk ezt?

Talán épp egy esztendővel ezelőtt a Rió + 20 konferencián ezt a kérdést én fölvetettem. Az ott megfogalmazott javaslat következményeképp idén, október elején lesz egy nagy konferencia ebben a témában Budapesten, és még sorolhatnék valóban néhány eseményt. A konferencia hosszú előkészítést igényel, amelyet Rióban kezdtük el, utána szeptemberben voltam az ENSZ közgyűlésen, ott Ban Ki Munnal is találkoztam. Õ erre rábólintott, támogatta. A jelenlegi tudásom szerint ő is itt lesz, és még jó néhány, ezzel a kérdéssel évek vagy évtizedek óta foglalkozó nemzetközi szervezet képviselője, illetőleg tekintélyes tudós, politikus. Én azt gondolom, hogy Magyarország számára ez egy nagy siker. Magyarország számára ugyanakkor ez egy nagy lehetőség is. Nagy lehetőség arra, hogy bemutassa, és én ezért is kezdeményeztem ezt a konferenciát, hogy bemutassuk azt a tudást, amivel rendelkezünk, és ráadásul most még van egy aktuális kérdés is, ami fölértékeli a mi korábbi teljesítményünket. Ez pedig az árvízi védekezés.

Merthogy nekünk sikerült, másoknak meg nem annyira?

Persze, ez teljesen nyilvánvaló. Hát erről ma már azért elég nyíltan cikkeznek nyugati lapokban is, hogy keresik a kérdésre a választ, hogy miért sikerült a magyaroknak és miért nem sikerült a németeknek meg az osztrákoknak. Most én nem a nemzeti büszkeséget akarom ebből kihozni, hanem hogy van egy olyan kérdés, amit a szakma is föltesz. A szakma fölteszi, és akkor azt mondják, hogy na, menjünk el a magyarokhoz, hogy ők mit csináltak másképp. Korábban kezdték el a felkészülést?

Nem nagyon.

Eredményesebb volt a megelőző munka? Nagyobb volt az összefogás? Olyan technológiákat alkalmaztak, amit máshol nem? Olyan tudást halmoztak fel az elmúlt évtizedek során az árvízi védekezés kapcsán, amivel mások nem rendelkeznek? Ezeket a kérdéseket mind-mind fölteszik. A lényeg, hogy egy ilyen konferencia jó lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak erről, mert az árvízi védekezés, az csak az egyik szelete ennek a problémának, bár egyre több országot foglalkoztató kérdés, hanem a vízbázisok védelméről, ivóvízzel való gazdálkodásról, a takarékosságról, a csatornázásnak a fontosságáról, a szociális egészségügyi vetületeiről a szennyezett víznek, hogy milyen következményei vannak. Nagyon súlyos következményei vannak egyébként, különösen a harmadik világban, vagy a fejlődő országokban. Ma már ez nyílt titok és nagyon sok, tehát kötetnyi vagy könyvtárnyi irodalma van ennek, hogy a víz a következő évtizedek egyik legfontosabb kérdése lesz. Nemcsak azért, hogy lesz-e belőle elegendő mennyiség, emberi fogyasztásra alkalmas víz, vagy akár ipari felhasználásra alkalmas víz, hogy megfelelő időben lesz-e mindig megfelelő mennyiségű víz, hanem hogy bizonyos régiók vagy bizonyos régióin a földnek nem lesz elegendő víz, és akár ez háborús konfliktusok forrása is lehet. Voltak már egyébként kisebb helyi csetepaték ilyen okból, de ennek a jeleit egyre több helyen lehet látni a világnak. Migrációs hullámok elindítója lehet, hiszen nyilván a tartósan aszályos területekről hatalmas tömegek fognak megindulni azok felé a területek felé, ahol még jelentős vízkészletekkel rendelkeznek, és ez súlyos problémákat jelent majd, biztonsági problémákat, ellátási problémákat, és így tovább.

Mit tud tenni azért, hogy ez a budapesti vízkonferencia ne egy legyen a sok szép, nagy számú vendéget fogadó színes és fényes konferencia sorában, hanem valami történjen, amire utána úgy emlékeznek, hogy ez Budapesten kezdődött, van eredménye.

Nem azzal a szándékkal fogtunk hozzá ennek a konferenciának a szervezéséhez, hogy most itt Budapesten akkor egy csapásra megoldjuk a Föld összes vízzel kapcsolatos problémáját. Esetleg néhány dolgot hozzá tudunk tenni, néhány olyan új elemzést, új tanulmányt be tudunk mutatni. Talán sikerül néhány embert még inkább elgondolkodtatni, az talán nem túlzó elvárás. És volt még egy fontos célja ennek, hogy bemutassuk, hogy mi mit tudunk, hogy megismerje a világ. És most hadd legyek ilyen szempontból részrehajló, és talán nem fog ezért senki sem megkövezni, hogy abból a tudásból üzlet legyen. Hogy el tudjuk adni ezt a terméket, hogy fölfigyeljenek arra, hogy igen, itt már van olyan tudás, ami kétszáz éves.

Rehabilitálni fogja a vizeseket, akiknek nagyon rossz volt a hírük a rendszerváltás idején? A vízügyeseket? Azt mondták róluk, hogy ez az árvízi védekezés azért sikerült ilyen jól, mert a kulcspontokon vizesek irányítottak.

Ha az árvízi védekezésre visszatértünk, a kulcsa ennek a dolognak az én tapasztalatom szerint az volt, hogy nemcsak a vízügyi szakma, hanem a katasztrófavédelmisek, a katonák, a polgármesterek azzal a tudással rendelkeztek az elmúlt évek árvízi védekezéséből adódóan, hogy kellő rutinnal, megfelelő tapasztalattal le tudták vezényelni ezt a nagy vizet is. A korábbi, nem feltétlenül rekordokat döntő árvizek kezelésénél szerzett tapasztalatok, és mondom, ez nemcsak az árvizes szakma tapasztalatát jelentette, ezek nagyban segítettek ahhoz bennünket, hogy ezt a helyzetet meg tudjuk oldani, kezelni tudjuk. De a vízügyes szakmának természetesen komoly szerepe volt ebben. Még egyszer mondom, a vizes szakma nemcsak ebből áll, más kérdések is tartoznak ide, és én szeretném, hogyha erről minél többet beszélnénk, hogyha minél többen a világban azt látnánk, hogy igen - éppen ma olvastam egy cikket, hogy Kínában föl akarják deríteni egy helyen, hogy érdemes-e oda egy turisztikai központot szervezni. Gyógyturizmust szeretnének, de nem tudják föltérképezni, mert nincsen meg hozzájuk a megfelelő tudásuk, hogy az a vízkészlet, termálvízkészlet, ami a sziget alatt van, az elegendő-e több évtizedes turisztikai munkára, vagy csak néhány éves készletről beszélünk, ami kimerül. Magyar szakemberek mennek oda, magyarok fogják megmondani, hogy az a vízkincs, az a termálvízkincs, ami a sziget alatt van, az egy tartós, hosszú távú beruházásra alkalmassá teszi azt a területet vagy sem. Hát legyünk erre büszkék. Ugyanígy fölmérni annak a lehetőségét, hogy az a vízkészlet, ami egyes városok alatt van, az milyen gyorsan aknázható ki. A regenerációja a vízbázisnak, az biztosítja azt, hogy még több vizet ki lehet venni, vagy onnan már nem, mert ebben a pillanatban, öt év múlva, tíz év múlva, tizenöt év múlva ki fognak merülni a készletek, és messziről kell majd a vizet hozni, a vizet szállítani. Fel kell erre akkor készülni. És ezzel a tudással nagyon sok országban nem rendelkeznek. Különböző oka van ennek, tehát messzire vezetne, hogy ezt most teljesen a maga történetiségében és nemzetközi összefüggéseiben végigbeszéljük, de az a lényeg, hogy itt van egy olyan magyar tudás, részben tudományos tudás, részben szakmai vállalkozások szintjén meglévő tudás, amiből igenis nyugodtan mondhatom, hogy exportképes terméket lehet fabrikálni.

Még egy kérdés a vízről. Az a lobbizás, az sikerrel járhat, hogy az Európai Unió árvíz esetén működő beavatkozó alapja az rugalmasabb legyen? Mert erre tett egy kezdeményezést. Kapott választ?

Jövő héten lesz a V4-ek államfői találkozója Lengyelországban, és az egyik téma, amit ott szeretnék fölvetni a kollégáimnak, az pontosan ez. Megtettem ezt már Pozsonyban is, de szeretnék újabb és újabb szövetségeseket találni. Észtországban a múlt héten Ilvest elnök személyében ezt sikerült egy újabb szövetségesre lelnem. Most megpróbálok másik hármat meggyőzni ennek a témának a fontosságáról. Remélem sikerül. Mivel kétirányú volt a javaslat, az egyik, hogy teremtsük meg a lehetőségét annak az Európai Unió forrásain belül, több pénzt fordítsunk árvízi előkészületekre. Nem a védekezésre, hanem szükségtározók építésére, gátak megerősítésére, akár egy mobil gátrendszer kiépítésére, tehát legyen erre forrás. Pontosan tudjuk, hogy a legjobb és legolcsóbb megoldás mindig a prevenció, a megelőzés. De a másik része: ha ez nem sikerül valamilyen okból, mert a természet erősebb lesz, korábbi rekordokat is jelentősen megdöntő árvíz érkezik és valahol átszakad a gát és súlyos károk keletkeznek, akkor pedig legyen egy katasztrófaalap, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető leghatékonyabban tudjanak segíteni a bajba jutott országnak, országrésznek. Egyik is, másik is hiányzik ma az Európai Unió eszköztárából. Ne várjuk meg azt, amíg a természet egy újabb, súlyos figyelmeztetést küld nekünk, hátha akkor ő lesz az erősebb. Készüljünk fel erre a helyzetre.